Menu
in , ,

Tavirózsák, tündérfátyol, napozó teknősök, bakcsók: kenutúra Bikazugba

Kenutúra a Bikazugi-holtágon

Változatos programokkal várták az érdeklődőket a nemzeti parkok hetén szerte az országban. A Körös-Maros Nemzeti Park Munkatársai ma kenutúrát szerveztek a Körösön, amin Tóth Tamás természetvédelmi területfelügyelő vezetésével tölthettek el egy kellemes délelőttöt a Bikazugi-holtágon evezgetve.

– Ez az ág ahol ma evezünk egy nagyon szép, nádasokkal, ligeterdőfoltokkal tarkított természetes partszegéllyel bír, ahol mocsári teknősök ülnek kint a bedőlt fákon, bakcsók figyelik a halat a fűzfák ágairól, tehát egy jó kis kalandtúrára készülhetünk anélkül, hogy veszélyt rejtene magában – mondta a túra előtt Tóth Tamás. – Nagyon szép a rögzült hínárnövényzet, a tavirózsa, a vízitők és a tündérfátyol. Ezeket kerülgetve fogunk evezni vigyázva arra, nehogy kárt tegyünk bennük – mondta kedvcsinálónak a nemzeti park természetvédelmi területfelügyelője.

A túravezető elárulta, hogy a bikazugi majornál kiszállnak egy rövid időre, hogy kinyújtózzanak, miközben körülnéznek, pár adatot mond a hely történetéről, a Hármas-Körösről, a holtág keletkezéséről, és persze mindenről szót ejtenek, ami útközben felmerül.

A Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai nem csak a nemzeti parkok hetén várják a kenutúrázni szeretőket. Bejelentkezés és időpont egyeztetés alapján tavasztól őszig folyamatosan tudják fogadni természet iránt érdeklődőket.

Leave a Reply

Exit mobile version