Menu
in , ,

Jubileumi évzáró: Oscarral zárult le a Chován 50. tanéve

Brachna Irén és Molnár Dániel

– 472-en kezdtük el a 2013-14-es évet. A különböző buktatóknál kilencen lemaradtak, így ma 463 tanuló fog bizonyítványt kapni – mondta Brachna Irén igazgató az ünnepélyes évzárón.

Az iskola vezetője tagozatonkénti bontásban beszámolt az éveben elért eredményekről. Hosszú volt a lista a verseny- és vizsgaeredményekből is, méltó az iskola fennállásának 50. évfordulójához.

A legnépesebb tagozattal, a zeneivel kezdte az eredmények felsorolását. Elmondta, 4 növendékhangversenyt és 6 kakaó-koncert tartottak Szarvason, és a kihelyezett tagozatokon Öcsödön és Békésszentandráson is.

A pontosság kedvéért segített rekonstruálni az eredményeket:

– kitűnő művészeti alapvizsgát tett szolfézs tárgyból Wágner Réka, Mester Zsófia, Törteli Levente és Ancsin Dóra.

– a Szolfézs Országos Verseny válogatóján indult Himer Tünde, Csonki Flóra, Sinka Dominik. Továbbjutott a döntőre Sinka Dominik, aki két III. díjat nyert (népdaléneklés és műdaléneklés). Tanára Szabados-Tóthné Kozák Ilona. Csonki Flóra Kecskeméten a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja tanulmányait szolfézs-zeneelmélet szakon.

– a Harmonika Országos Versenyen a Megyei Kamarazenei Versenyen Kiemelt Nívódíját nyerte a Harmonikaegyüttes. Tagjai: Balczó Balázs, Olasz Imre, Frankó Tamás, Adamik György, Poljovka Domicián. Egyéniben arany minősítést érdemelt ki Balczó Balázs. Tanáruk Iváncsó József.

– a 10. osztályt végzettek közül oklevelet és ajándékot kapott Papp Fruzsina – zongora és Poljovka Domicián – harmonika.

Rengeteg fellépést vállaltak a tánctagozatosok. Városi ünnepségeken, civil szervezetek eseményein táncoltak, de legutóbb Szentendrére és Szlovákiába is elvitték hírünket.

– a közelmúltban sikeres tanszaki bemutatót rendeztek, ahol az óvodásoktól a Tessedik Táncegyüttesig mutatkoztak be a néptáncosok.

– a Megyei Kisegyüttesek Versenyén ezüst minősítést kapott a Vackor csoport, 2 arany minősítést a Sköcök csoport, arany minősítést párosban Nemcsényi Alíz és Oláh Márkó. Tanáraik: Bakró Erzsébet és Hankó Tamás.

Búcsúzott az iskolától Balla Lili és Oláh Márkó. Utóbbi a tanulmányit Békéscsabán a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola néptánc tagozatán folytatja.

A képzőművészeti tagozattal kapcsolatban Brachna Irén kiemelte:

– Rendezői voltunk a IV. Országos Kézműves Tanulmányi Versenynek, amin a válogató után döntőbe jutott Molnár Pálma, Medgyesi Dominik, Harmati Nikolett, Kasík Máté, Szarvák Fanni és Farkas Henriett. Sallai András 3., Megyeri Mária 2. helyet nyert. Tanáruk Dombóvári Zita. Az Országos Festészet Versenyen a döntőbe jutott Sarfeinstein Ditta, Tóth Bálint, Borbély Laura és Molnár Kinga. Tanáruk Fabó Éva.

A 10.-es végzős Hürkecz Barbara szakirányon tanul tovább. Rajta kívül felvételt nyert Harmati Nikolett, Litauszki Szabina, Uhljár Petra, Molnár Andrea. A többeknek még függőben van a felvételijük.

A tanulók évzáró kiállítása július 8-ig tekinthető meg a Tessedik Sámuel Múzeumban.

A drámások is eredményes versenyszezont zártak. A szeghalmi versmondó versenyen 2. helyezett lett Sass Zsófia, Sztricskó Boglárka és Molnár Dániel. A megyei improvizációs versenyen Sass Zsófia, Sztricskó Boglárka, Buzás Bence, Brachna Irén szerepelt. Nagykállóban az V. Országos Drámajáték-Színjáték Versenyen korcsoportjukban I. díjat nyert a Horváth Edit, Kitajka Dóra, Molnár Dániel, Nánási Attila összetételű csapat. Tanáraik: Dósa Zsuzsa, Brachna Irén.

Végzett az első 10. osztályt végzett tanuló, Molnár Dániel, akinek Brachna Irén egy Chován Oscar-díjat adott át.

Az ünnepélyes évzárón felléptek az iskola legeredményesebb versenyzői, csapatai is.

Leave a Reply

Exit mobile version