Menu
in ,

Előre menekülne a csabacsűdi KT: megmentené a Csabacsűd SE-t

Csabacsűdi kispad

Minden napirendi pont 7 igennel ment át a csabacsűdi képviselő-testület tegnapi ülésén, kivéve egy, amiben azt tárgyalták a jelenlevő faluatyák, hogy hogyan tudnák megsegíteni az 1935 óta fennálló, az idén a megyei első osztály hatodik helyén végző Csabacsűd SE-t.

Nem könnyű a falu legrégebbi egyesületének a sorsáról dönteni, derült ki a mintegy másfél órányi vita alatt. A klub patinája mellett az is sokat nyomott a mérlegen, hogy 80-100 gyerek rendszeres sportolási lehetőségéről, versenyeztetéséről van szó, ne szűnjön meg négy utánpótlás csapat, ill. ne legyenek retorziók, ne kelljen visszafizetni a pályázaton nyert pénzeket, amik tetemesebbek lehetnek, mint az egyesület kisegítéséhez szükséges összeg. Minden mindennel összefügg. Nem lehet csak az egyik, a nagy csapat megsegítéséről vagy a sorsára hagyásáról beszélni, mert az közvetve vagy közvetlenül érinteni fogja az utánpótlás csapatokat, vagy az infrastruktúra fenntartását.

A testület a maratoni vitát követően úgy döntött, hogy a pálya karbantartási feladatait a Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Kft. végezné. E felett csakis olyan esetekben tud segítséget nyújtani az önkormányzat, amiknek a nyomon követhetőségét garantálni tudja az egyesület. Ezeket a nevezési díjban, az orvosi vizsgálatok díjában, ill. az utazási költségekben nevesítette Molnár József polgármester. Ezen feltételekkel a hat jelen lévő képviselő négy igen, egy nem és egy tartózkodás mellett a Csabacsűd SE megsegítését elfogadta.

Leave a Reply

Exit mobile version