Menu
in , , ,

Orfeum: zenés kávéházi este a Körös partján

Polgár Lilla, Farkas Erik, Lapis Erika, Csadi Zoltán

A Magyar Teátrum Fesztivál ötödik előadását láthatta a Vízi Színház közönsége 2014. június 28.-án este. Sajnos nem volt teltház. Pedig a Dunaújvárosi Színház Duna Orfeum címmel zenés kávéházi estét mutatott be, igazán színvonalas szerkesztésben és kivitelezésben. A négy szereplő számára nem volt idegen a Vízi Színház Színpada, hiszen két éve a Fiatalság bolondság című darabbal nagy sikert arattak. Tótin Katalin pedig rendszeresen kísérte Lapis Erikát szarvasi estjein.

Szombaton este Csadi Zoltán, Farkas Erik, Lapis Erika, Polgár Lilla és a zongoránál Tótin Katalin végig kalauzolta a nézőket a két világháború közötti színház világába és az orfeumba. Felhangzottak nagyon ismerős és ismeretlen melódiák is. A nagyon szellemesen jól összeállított előadás végig pörgő, lüktető volt. Jó humorral, jó játékkal és nagyszerű énekhanggal idéztek meg egy korszakot, amely feltámadt, de véget is kellet érnie. De az egész előadásnak komoly mondanivalója is volt. Az este felidézte a színházak mellett a régi „pletyka” lapokat, amiket szokás szerint senki nem olvas, de mindenki tudja mi áll benne.

Nagyon kellemes színvonalas este volt. Lapis Erika Polgár Lilla, Csadi Zoltán, Farkas Erik és Tótin Katalin mindent megtettek, hogy jól szórakoztassák a nézőket, ami mindenképpen sikerült.

Az este Csadi Zoltán mondta el, halk zongorán előadott dallamok mellett Herczeg Ferenc Prológusát. „Nagy útról jövök: száz esztendő meredek lejtőjén kaptattam föl. Néha lélegzetfogytán, gyakran roskadó térddel, de följutottam, itt vagyok! Most két század mezsgyéjén állok. Visszatekintek, és köszöntöm a múltat. Előre tekintek és köszöntöm az álarcos jövendőt. Jertek, jertek, ti eljövendők szülessetek, éljetek, szenvedjetek és alkossatok, és a ti Nemzeti Színházatok legyen: a nemzet színháza.”

Exit mobile version