Menu
in , , ,

Szabó Ila: Mégis szép

Szabó Ila és Csigér István

Július első előadója a Vízi Színház színpadán, az immár visszatérő Szabó Ila. Szabó Ila középiskolai tanárnő, de a tanítás mellett költeményeket, prózát is ír, több kötete jelent meg. Partnere ez alkalommal Csigér István volt. Ila kedden este saját verseit mondta el, és ebben az évben az énekből is többet vállat be. Vállalhatott is, hiszen 2007-ben megjelent CD-n csak énekel, ahol partnere szintén Csigér István. Az elhangzott versek és dalok nagyon andalítóak voltak. A versek rövidek voltak így úgy tünt az éneké volt a főszerep. A nagyszerű dalok zeneszerzői között ott volt Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Heilig Gábor, Tolcsvai László, Bódi László. De elhangzott Csigér István és Szabó Ila dala az Epilóg is.

Szabó Ila nagyon felszabadult, vidám, romantikus estét varázsolt a Vízi Színház színpadára, olyan volt, mint az egyik Presser Gábor-Sztevanovity Dusán dal az Osztálykirándulás. Játszótársa Csigér István gitárjátéka is ezt az élményt segítette. Szerelem, romantika, jó dalok, és íme, egy kellemes este.

Az alábbi vers nem hangzott el, de Szabó Ila szíve ajándékát adta annak, aki este meghallgatta.

Szabó Ila: Ajándék

vágyléptű gondolat
csönd – szőnyegét
terítem halkan és
félve eléd
perc – gyöngyöm szétpereg
ősz íze vár
tétován száll feléd
két szemmadár
tavasz – fény nyár – dallam
álom – varázs
elindul hozzád egy
simogatás

Exit mobile version