Menu
in , , ,

A vén budai hársfák…

Clementis Tamás

Énekelte Clementis Tamás csütörtökön este a Vízi Színház színpadán Szarvason, a mocsári ciprusok szomszédságában, tisztelegve mestere Melis György emléke előtt, aki július 2-án lett volna 91 éves. A dal kottáját Melis György adta át Clementis Tamásnak. A dal érdekessége még, – ahogyan azt Clementis Tamás elmondta, hogy a dal szerzője Eisemann Mihály egyszer kísérte Melis Györgyöt a dal éneklésekor.

Csütörtökön este a Szlovák Önkormányzat, Szarvas Város Város Barátainak Köre és a Cervinus Teátrum közös rendezésében került sor „Délibábos Hortobágyon… Nyáresti Operett melódiák” címmel arra az operett estre, amelyben fellépet Ardó Mária, Bódi Barbara, Clementis Tamás, Csák József, Kalocsai Zsuzsa és Peller Károly. Az énekeseket Hegedűs Valér és kis együttese kísérte. A több, mint félórás csúszás ellenére az este nagyszerűen sikerült. Az énekesek a színpadon érezhetően szeretettel, jókedvvel voltak jelen. Nem rövidítették le az előadást, elhangzott mind a 29 dal ami a programban szerepelt. A dalok igényesek voltak, és szépen érthetően hangzottak el, ahogyan azt Melis György elvárta volna. Lazán, humorral átszőtten, mégis méltóságteljesen.

Melis György soha nem felejtette el honnan jött, mindig büszkén vállalta szlovákságát, Csipkár sori születését, a Szarvason végzett Evangélikus Gimnáziumi éveit, szeretett tanárait, köztük Bartos Pál lelkész- és tanár urat, akinek köszönhetően Budapesten tanulhatott. Bár megkapta a legnagyobb elismeréseket, köztük a Kossuth-díjat is, mégis legbüszkébb Kazinczy-díjára volt, hogy szlovák anyanyelve ellenére, egyetlen énekesként a Kazinczy-díjat is átvehette 1974-ben. A humor sem állt messze lényétől, ezt többek között Arany János A filemeile című költeményének előadása is bizonyítja. Számomra senki nem tudja úgy előadni, ahogyan azt Melis György tette. Az Operaházban 85. születésnapját már június 23.-án ünnepelték. Humora az ünnepségen sem hagyta el, amikor ifjúkori tanárát idézte: „Én előbb átugrom az árkot, s csak utána mondom, hogy hopp”. Humorosan jelezte ezzel azt, hogy születésnapja valójában csak néhány nap múlva lesz.

Az elmúlt évben a születésnapján, – július 2-án – volt egy koncert a Vízi Színházban. Akkor is fellépet a Melis György-díjas Ardó Mária, Clemetis Tamás és Csák József akiket akkor is zongorán Hegedűs Valér zongoraművész kísért. Ebben az évben ez egy nappal később lett megtartva. De a születésnapján életnagyságú szobrát állították fel Szarvason. Jó lenne, ha a következő minden évben a születésnapja körüli esték valamelyikén felhangzanának a dallamok itt a víz fölött, hogy emlékezzünk, élt egy nagyszerű ember, csodálatos hanggal, aki ragaszkodott szülőföldjéhez, aki mindig hazatért Szarvasra. Mert emlékét szeretettel, mindig ápolni kell, ahogyan azt Szarvason Mótyán Tibor teszi.

Exit mobile version