Menu
in , , ,

Vígjáték mesterfokon

Chioggiai csetepaté

Pénteken este a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be Carlo Goldoni Chioggiai (Kiodzsai) csetepaté című vígjátékát. Igazából már sokszor éreztem, de most fogalmazódott meg bennem az a felismerés miért jók a Békéscsabai Jókai Színház előadásai. Számomra azért, mert minden szerepet nagyon jó színészek játszanak, minden szerep főszerep. Minden szereplő jókedvvel, örömmel játszik, nem játsszák le egymást, így mindegyikük tud briliáns alakítást nyújtani. Mintha egymást doppingolnák és mindenki rátesz még egy lapáttal, hogy az összkép még jobb legyen. Ezt láthatták a nézők péntek este és láthatják majd a nézők a Koldusoperában, vagy a Lovakban és A dzsungel könyvében is.

A történet Chioggiában játszódik, egy kis halászfaluban, ahol a férfiak halásznak a tengeren, addig az asszonyok, lányok csipkét készítenek, s közben persze ugratják egymást. A helyszín egy kis utca két szembenálló házzal, és lakóikkal, ahol az asszonyok, lányok készítik az utcán csipkéiket. Toffolónak, a hajóslegénynek tetszik Checca, de ezt úgy fejezi ki, hogy Luciettának – a szemközti ház lányának – vesz sült tököt. Luciettának vőlegénye van, de kész incselkedni Checcaval. Checca megsértődik, a lányok összekapnak, ugratás, sértődés, veszekedés, amibe bekapcsolódik Checca nővére Orsetta és Libera asszony (Orsetta és Checca nővére) valamint Lucietta sógornője Pasqua asszony is. Közben megérkeznek a férfiak így a lányok békét kötnek. De Lucietta és Checca nem tudja tartani a száját és elkezdődik az igazi csetepaté. Kikotyognak, igaz és hamis információkat, amiért a vőlegények megsértődnek, és el akarják kapni Toffolót, mert a lányok úgy állítják be, minden miatta van. Toffolo kődobálással felel a késsel való fenyegetésre. A veszekedés után Toffolo feljelentést tesz Isodoro törvényszéki jegyzőnél. Ezen a ponton elszabadulnak az indulatok. Isodoro békítené a feleket, azonban nincs könnyű helyzete, mert mindenki haragszik a másikra. A végére persze minden a helyére kerül.

Ahogy említettem a színészek játéka nagyon jó volt a darab ideje alatt úgy éreztem ott vagyok, abban a kis halászfaluban és részese vagyok az eseményeknek. Pasque asszony – Kovács Edit és Libera asszony – Nagy Erika játéka könnyed, elegáns. Mindkét színésznő láthatóan örömmel játszotta a nagyhangú igazi olasz asszonyok szerepét, akik békét akartak, de a kialakult helyzetben minden energiájukkal kiálltak családjuk mellet. Tetszet vidám, szinte jókedvű játékuk.

A lányok Lucietta (Pasque asszony sógornője) – Fehér Tímea, Orsetta – Komáromi Anett és Checca – Gubik Petra (Libera asszony húgai). A legjobb hármuk közül – szerintem – Fehér Tímea alakítása volt, aki végül is szerepe szerint élvezettel gubancolta a szálakat. Talán a legjobban megírt szerep volt és Fehér Tímea lubickolt benne, ki tudta használni a lehetőségeit. Tudott igazi nő lenni, tudta finoman cukkolni Checcát, tudott durcás, sértődött szerelmes lenni, tudott kiabálni, veszekedni. Felvonultatta egy olasz nő minden kellékét. De nagyon tetszet Gubik Petra durcás, „majd megmutatom én”, de ugyanakkor még gyermeki Checcája, aki szerepe szerint a másik szálat gubancolta élvezettel, színésznői képessége nagyon jó. Komáromi Anett részére Orsetta megformálása kevesebb lehetőséget nyújtott, de így is nagyon jó volt. Megjelenése ellentéte volt Luciettának, darabos, esetlen, vagyis nem volt nőies. Ez nagyon jó ellentét volt a két eladósorban lévő lány között.

A férfiak alakítása is parádésra sikerült, bár mintha férfiak beszélni nem tudtak volna. Goldoni más feladatot szánt nekik. Toni, Pasqua asszony férje (Bartus Gyula) halászbárka tulajdonos határozott karakter, adnak szavára illetve a morgásával is tud irányítani. Bartus Gyula igyekezett mindent kihozni szerepéből, amit lehetett, de neki sem volt sok lehetősége. De villanásai jók voltak.

Annál több lehetősége adódott Fortunato halászmesternek, (Libera asszony férjeként) Csomós Lajosnak. Brillírozott halandzsa beszédével. Dőlt a nézőközönség a nevetéstől, ha a színpadon volt. Csomós Lajos is láthatóan élvezte szerepét, zseniális alakítás volt.

Katkó Ferenc Titta-Nane szerepében Lucietta vőlegényeként egy nagy, tisztaszívű, hűséges embert alakított, nagyon szerethetően. Tege Antal Beppeként (Orsetta vőlegénye) meg tudta valósítani, hogy szerepe emlékezetes maradjon. Akadozó beszéde és a szavak duplázása, egy rúgással egybekötve biztos emlékezetes marad. A két vőlegény nem nagyon értette mi is történik, miért borult fel rendezett életük.

Toffolot Vadász Gábor játszotta, aki nem mindig értette a lányok mit is és főleg miért csinálnak. Kedves, alakot formált meg, aki végül elérte célját, megkapta Checcát.

Isodoro törvényszéki jegyző szerepében Gulyás Attila játszotta kiválóan. Elegáns felsőbbrendűséggel, igyekszik rendet tenni a két család között. Gulyás Attila maga is élvezte az altisztjét játszó Szabó Lajos alakítását. Altisztje (Szabó Lajos) a részeg törvényszéki kézbesítő a másik zseniális alakítás az este folyamán. Latabár Kálmán jutott eszembe, aki minden kis szerepből főszerepet tudott csinálni. Ezen az estén így volt Csomós Lajos és Szabó Lajos is.

Összességében egy nagyon jól rendezett, kiváló díszletek között, szép jelmezekben, nagyon jó színészekkel előadott előadást láthattunk. Számomra emlékezetes előadás marad.

A díszlettervező Horesnyi Balázs, a jelmeztervező Velich Rita. A játékmester Tege Antal volt. Az előadást Kiss József a Szolnoki Szigligeti Színház rendezője rendezte.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/140705.

Exit mobile version