Menu
in , , ,

Varga Viktort kérdeztük: hol tart a Csodaszarvas?

Varga Viktor rendez

Zajlanak a Cervinus Teátrum új produkciójának, a Csodaszarvasnak a próbái. A bemutatóhoz közeledve a színészek kamarateremből, ill. a színházteremből a víziszínpadra költöztek. Itt értük utol Varga Viktort, a darab rendezőjét, és kérdeztük arról, hol tartanak a felkészüléssel.

– Egy napot elveszítettünk a próbákból, de most már nyolcvan százalékra merem mondani a produkciót. Még van két napunk, ami alatt a fényt és a látványtechnikát hozzácsapjuk az előadáshoz, de áll a lábán a koreográfia. A színészek most ismerkednek a nagyszínpaddal, mert eddig csak bent próbáltunk. Amiket összepróbáltunk a kis színpadon, bármennyire is igyekeztünk széltében széthúzni azt, hogy a színészeknek ebből ne legyen gond kint, mikor kijöttünk a nagy színpadra, akkor kiderült, hogy nem nagy színpad ez, hanem repülőtér. Vicces helyzetek adódtak ebből.

Azért, hogy az 1 óra 10 perces első felvonás ne legyen 1 óra 20 a menetidő hosszabbodása miatt, és a mozgás se legyen börleszkes, hanem mégis természetesnek hasson, a színészeknek úgy kell csinálni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy húzott lépésekkel közlekednek, mondta Varga Viktor.

A hét hátralevő részében is gőzerővel folynak a próbák, hogy a pénteki nyilvános főpróbára, ill. a szombati ősbemutatóra már minden tökéletes legyen.

Leave a Reply

Exit mobile version