Menu
in , , ,

Ma inkább giccs, húsz-harminc éve a lakás dísze volt

Hímzett konyhai falvédőkből nyílt kiállítás tegnap Békésszentandráson, a Körös Művelődési Ház nagytermében.

– Akár népművészeti teljesítménynek véljük, akár mesterkélt alkotásként a giccs közé soroljuk, s megmosolyogjuk naív, jámbor felirataikat, nem feledhetjük, hogy a falvédők pár évtizede még elmaradhatatlan dísztárgyként nagyszüleink hajlékait otthonná varázsolták – hangzott el a megnyitón. Ennek megfelelően a rendezők nem is a falvédők kulturális értékét, műkincsjellegét akarták kiemelni mikor a kiállítás tervbe vették, hanem a huszadik század egy jellemző emlékét, ami majd minden falusi és városi lakásban előfordult.

A paravánokon a klasszikus, férfi-nő ábrázolások mellett megjelentek újraértelmezett hímzések is, rajtuk modernebb témákkal és szövegekkel. Ezek főként Pittmann Zsófia munkáiból kerültek ki, akinek a falvédők iránti szeretete a nagymamája konyhájában még gyerekként eltöltött időkből datálódik. Alkalmazott grafikusként újraértelmezte a témát és ült le hímezni.

A megnyitón a chovános táncosok és énekesek mellett felléptek a szentandrási óvodások is, akik témához illő műsorukkal tették vidámabbá azoknak a vendégeknek a napját, akiknek a konyháját még egészen biztosan díszített ilyen textil.

Leave a Reply

Exit mobile version