Menu
in , , ,

A jövő színművészei mutatkoztak be

Hétfőn este a Vízi Színház színpadán Gombárné Bata Mária köszöntötte a majdnem teltházas nézőket, a Harruckern János Szakképző Iskola érettségire épülő Színitanházas diákok estjén. A diákok közül sokan ismerősek, mert esténként találkozhatunk velük, hiszen a diákok várják a nézőket kedvesen, mosolyogva, segítőkészen. Hétfőn este a hoszteszek a már végzett diákok voltak, a színpadon pedig a jövő generáció színészeinek tapsolhatott a közönség. Seregi Zoltán a Színitanház oktatásvezetője elmondta, hogy nem csak a színpadon, hanem a háttérben is növendékek vannak, hiszen a világítás, a hangosítás, a jelmezek és a díszlet is a Színitanház növendékeinek munkáját dicséri. A színpadon pedig a táncos és színész hallgatók teljes létszámban jelen lesznek. A műsor címe „Musicalmánia”, vagyis világhírű musicalekből állították össze az este műsorát.

Nyitányként a Rómeo és Júlia című nagysikerű darabbal kezdtek, majd következett, a Vámpírok báljából egy jelenet. Michael Jackson „Thiller” dalára táncoltak a táncosok. A Jekyll és Hyde rémtörténetéből az „Egy csipetnyi ész” című dal hangzott fel remek előadásban. A lányoknak a Chicago musicalből a „Börtön dal” adott lehetőséget bemutatkozni, egy-egy részt énekelve, amit nagyon jól adtak elő. A Zorro zenéjére a táncosok számára volt lehetőség megcsillogtatni tudásukat. Lírai duett a Rómeo és Juliából az „Egy nap”. A Sweet Carity zenés betétjére a táncosok vették birtokba ismét a színpadot. Újabb dal a Jekyll és Hyde-ból. Az Aidából „A legdögösebb cucc”.Majd a „Mi utcánk” című musicalből az „Életcél” hangzott fel, nagyon jó előadásban. Az „Ének az esőben” híres dala énekben és táncban nagyszerű, a tapsot is meghozta a dal közben. Ismét a Jekyll és Hyde nagyon szép dala a „Sose sírhatsz, ha fáj” című, ami nagyon szépen hangzott a lányok tolmácsolásában.

„Csillagok idején veled leszek én, legyen, ahogy választod
Lángolunk te meg én, sehol az erény, leveszed az álarcod
Nincs szerelem és nincs más szabály: sose sírhatsz, ha fáj”

A befejező szám a Monte Cristo Grófja „Róma” című betétdala alatt és után is a közönség vastapssal köszönte meg a fiatal Színitanház hallgatók musical estjét.

A fiatal színész- és táncos hallgatók igazán színvonalas estét varázsoltak a színpadra hétfőn este. Lelkesen, szívüket, lelküket, beleadva, minden tudásukat megcsillogtatva éneketek, táncoltak a színpadon. A tehetségek csiszolása a Jókai Színháznak is köszönhető, hiszen a színház aktívan vesz részt a fiatalok oktatásában. Örülök, hogy az elmúlt évben három este is láthattuk a Színitanház hallgatóit, igaz az idén „csak” egy este jutott számukra az önálló bemutatkozásra, de azért a Jókai Színház darabjaiban mindig felbukkannak. Jó lenne, ha minden évben lehetőséget kapnának bemutatkozni a fiatal hallgatók. Mert hétfőn nagyon szép estét szereztek a Szarvasi Vízi Színház nézőinek.

Exit mobile version