in , ,

Rétes Pál: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl

Furár Róbert gólja

Az elő félidőben ellenállhatatlannak bizonyultak a házigazdák. A fiatal játékosaik sokszor hozták nehéz helyzetbe a rutinosabb, de nehézkesebb ladányi játékosokat, ennek eredményeként előbb egy jogos büntetőből Kiri vette be kollégája kapuját, majd pár perccel később a büntetőt előkészítő, ismét nagy kedvvel játszó Furár maga is betalált, miközben a vendégeknek úgyszólván momentumuk nem volt.

A második félidő langyosabb mederbe terelődött. A látogatók birtokolták többet a labdát, helyzetekig azonban nem jutottak a jól záró hazai védők között. A legnagyobb lehetőség a hajrában Novák előtt adódott, akit bizonyára meglepett a kapufáról elé pattant labda, így az ötös vonala tájékáról fölé durrantott. vége előtt Novák hagyta ki, amikor egy kapufáról visszapattanó labdát 4 méterről a kapu fölé bombázott.

Mindent egybevéve, a hazaiak az első félidőben többgólos előnyt szerezhettek volna helyzeteik alapján, amellyel már ekkor lezárhatták volna a meccset. Szünet után a vendégek akarata érvényesült, de igazából mintha maguk sem bíztak volna abban, hogy lehet keresni valójuk.

Szarvasi FC–Körösladány MSK 2–0 (2–0)

Szarvas, 350 néző. V.: Szűcs.

Szarvas: Kiri – Szappanos (Sinka), Zima, Moldván, Filyó, Furár, Kukovecz, Szikora, Kovács S. (Zsíros), Janurik, Darida N. Edző: Rétes Pál.

Körösladány: Kiss S. – Bagdi, Telek, Novák, Kovács D. (Holóka), Gilik, Reszelő, Papp M., Papp Zs., Bakos, Laksteter. Edző: Árgyelán János.

Gólszerző: Kiri (33. – 11-esből), Furár (38.). Jók: Darida N., Szikora, Zima, Szappanos, ill. Bagdi, Bakos, Papp Zs., Laksteter. Ifi: 0–5.

Rétes Pál: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. Ma nem sikerült olyan teljesítményt nyújtanunk, mint az elmúlt hetekben, ettől függetlenül az alapvető elképzeléseinket sikerült megvalósítani.

Kepenyes György

Fotó: Babák Botond

Csoda a kiskőrösi temetőben

Elektromos kerékpár és személygépkocsi ütközött Szarvason