Menu
in , ,

Gurmai Zita Szarvason: fifty-fifty, jó csapat

Földesi Zoltán, Rejtő József és Gurmai Zita

Három hét van a választásokig, figyelmeztette a hallgatókat Földesi Zoltán azon a Magyar Szocialista Párt szarvasi alapszervezete által szervezett kampányrendezvényen, amit a Zenepavilonnál tartottak hétfő délután. A vendég ezúttal dr. Gurmai Zita, az országos elnökség tagja, az országos nőtagozat elnöke volt, aki az idén már másodszor jött el Szarvasra.

Földesi Zoltán bemutatta a fele részben nőkből álló képviselő-jelölteket, Ruzicska Andort, Pusztai Jánost, Urbán Lászlónét, Pigler Istvánnét, Kozák Imrénét, Rejtő Józsefet, Králikné Molnár Annát, majd átadta a szót a Békés megyei gyökerekkel bíró Gurmai Zitának a szót, aki örömmel jött Szarvasra.

Kicsit megdicsérte polgármesterünket, mert nagyon jól együttműködik a helyiekkel. Amit az egyik kezével adott azt, gyorsan vissza is vette, mondván, hogy azért minden olyan törvényt kénytelen volt megszavazni Babák Mihály, ami nem az itt élők életét javította volna. Sorra vette azokat a dolgokat, amivel a szocialisták nem értenek egyet. Kezdte azzal, hogy meglepte Domokos László díszpolgárrá való kinevezése, mert nem teljesen ért egyet az Állami Számvevőszék elnökének tevékenységével. Szóba került a trafikmutyi, a készülő italmutyi, az uniós pénzek ésszerűbb felhasználása, London, hogy Magyarország jobban teljesít, az Unió bajuszának cibálása, a Jobbik EU-politikája és Samu Tamás Gergő, az ukrán maffia szerepe állampolgársági papírok megszerzésében, a vak komondor, valamint nők szerepe a 21. században.

Földesi Zoltán tart attól, hogy a testület hatásköre tovább szűkül, és kb. a díszkutak átadásánál fog megállni, de ők, a szocialisták, mind a nyolcan valóságosan szeretnének a város lakóiért dolgozni.

Leave a Reply

Exit mobile version