Menu
in , , ,

Egy kis zenével fűszerezett botanikai túra

Az Arborétum parkolójában alig lehetett szabad helyet találni vasárnap délután. Az ok teljesen prózai volt. Az esős nyár és iskolakezdés után végre egy kellemes napsütéses hétvégével ajándékozott meg bennünket a természet. Ebben a csodálatos őszi időben adott hangversenyt az Arborétumban a Szarvasi Kamarazenekar a szokásos helyen, a bejárathoz közeli tisztáson, ahol látogatók jöttek-mentek, hogy egy—két zeneszám erejéig leültek a számukra elhelyezett székekre.

Ezen a délutánon Mozart, Fritz Kreisler, Boccherini, Ernesto de Curtis, Isaac Albéniz, Schubert, Bizet műveivel készültek a Szarvasi Kamarazenekar tagjai, hogy még kellemesebbé tegyék a vendégek arborétumi sétáját. A Brachna Irén szerepében Vass Máté kötötte össze a zenedarabokat egy-egy verssel, kommentárral.

A délután egyik epizódszereplője az egy hét múlva 3 éves Patay Pisti volt, aki akkurátusan megnézett minden vonóst működés közben. Egyelőre nem tudni, választott-e már hangszert, vagy még áthallgat a fúvósokhoz is, vagy esetleg a többi, Chovánba fellelhető tanszakra. Elkapkodnia nem kell, mert erre még van 3-4 éve, ugyanis a zeneiskolába csak iskolások mehetnek előképzősnek.

Leave a Reply

Exit mobile version