Menu
in , ,

Benkás szemmel: egy nap az Öveges laborban

Csernik Pálma és Gruner Benedek

Reggel az osztályteremben gyülekeztünk fél 8-kor, és vegyes érzelmekkel vártuk, milyen lesz ez a nap, ahol csak fizika, kémia, és biológia óra vár ránk. Meghallgattuk a tűzvédelmi- és a munkavédelmi oktatást, valamint a labor szabályzatát. Majd elindultunk biciklivel a Vajda Péter Gimnáziumba, ahol a második emeleten, a labor várakozójában fehér köpenyt kaptunk, s rögtön úgy néztünk ki, mint a leendő orvosok. Az osztályt két csoportra osztották: 14-14 főre. Az első csoport két kémia órával kezdett, amit Dr. Mészárosné Verók Mária (kémia, biológia szakos) tanárnő tartott. Először vöröskáposzta indikátort készítettünk. 4 db kémcsőbe sósavat, ecetsavat, ammónium-hidroxidot, nátrium-permanganátot raktunk, mindegyikhez adagoltunk desztillált vizet, majd az indikátor segítségével megnéztük, hogy savas vagy lúgos kémhatásúak-e. Utána még 14 db kémcső tartalmát vizsgáltuk meg először papír indikátorral, majd a vöröskáposzta indikátorral, hogy megtudjuk, mekkora a pH értékük. Ezen idő alatt az osztály másik felének egy fizika és egy biológia órája volt. A fizika órát Bakos Arany (fizika, matematika szakos) tanárnő tartotta, ahol volt tanári bemutató, de főként mi, diákok kísérleteztünk. Fő témánk a légnyomás volt. A tanulói kísérletek közül a „szomjas gyertya” volt a legérdekesebb. A tanári kísérletekben szerepeltek gyerekek is, a fiúk megpróbálták szétválasztani a magdeburgi féltekéket, de a tudomány kifogott rajtuk, nem sikerült! Utána következett a biológia óra, amit Kéri Bernadett (biológia szakos) tanárnő tartott. Megtanultuk, hogyan kell használni a mikroszkópot, majd a béka bőrének festett metszetét vizsgáltuk. Ezután mi magunk készítettünk metszetet, lenyúztuk a levél külső rétegét, amelyet szintén megvizsgáltunk.

Az órák végén feladatlapokon adtunk számot tudásunkról. Örülünk a lehetőségnek, hiszen 4-4 napot tölthetünk el a tanév során az Öveges laborban leendő tanáraink irányításával! Köszönjük szépen!

Urbancsok Anett 8.a

Fotók: Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Exit mobile version