Menu
in , , , ,

Drogprevenció szülőknek

Békés megyében 8 tanácsadó tart fogadóórákat és telefonos ügyeletet. A szakembereket elektronikus levélben is elérhetik a tanácsot, tájékoztatást igénylők.

A rendőrség 2014 szeptemberében új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

Az utóbbi években a témában készített vizsgálatok, felmérések adatai az illegális szerek használatát illetően – kiváltképp a 9. és 11. évfolyamos fiúk körében – emelkedést mutatnak: az adatfelvételek szerint minden ötvenedik középiskolás fiú naponta él valamilyen illegális szerrel. Az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében közel ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása – áll a közleményben. Az új típusú, viszonylag olcsón beszerezhető, könnyen hozzáférhető, dizájnerdrogok Magyarországon 2010-ben jelentek meg. A kezdeményezés a szülők megelőzésben betöltött szerepét hangsúlyozza: a társas kohézió és a családi kapcsolatok megerősítése segítséget jelenthet a kortársak befolyásolásával és az iskolában szerzett kudarcélményekkel szemben. Valamennyi rendőrkapitányságon, így Békés megyében is elérhetők a program helyi közvetítői, akik a széles körű tájékoztatás érdekében elektronikus üzenetben, előadásokon, fórumokon, havonta egy alkalommal fogadóórán, illetve kéthetente telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket.

A Szarvasi Rendőrkapitányságon (Szarvas, Szabadság tér 25-27.) Petruska László r. főhadnagy minden hónap második szerdáján 10 és 11 óra között tart fogadóórát. Telefonon minden hónap első és harmadik szerdáján 10 és 11 óra között a 66/ 313-711-es telefonszámon áll a tanácsot, tájékoztatást igénylők rendelkezésére. E-mail elérhetősége: szarvasszertelenul@bekes.police.hu.

Békéscsaba, 2014. október 21.

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Exit mobile version