Menu
in , ,

Szarvason veszített először pontot a Kondorosi TE

Furár Róbert

Nyomban magához ragadta a kezdeményezést a tiszteletre méltó győzelmi sorozattal érkező listavezető. Egy hatalmas bedobást követően Kirinek már a 4. percben a léc alól kellett kikaparnia a labdát. A KOTE a folytatásban is aktívabb volt és Kasik felfutásaival igyekezett létszámfölényt teremteni a hazaiak térfelén. A félidő feléig a Szarvas minden erejét lekötötte a védekezés. A 24. percben vezette az első gólveszélyes támadást a hazai együttes: ekkor Furár került helyzetbe, de Süliék ezt üggyel-bajjal hárították.

Fordulás után rutinos játékossal frissítettek a szarvasiak: 13 hónapnyi kényszerpihenő után először jelentkezett játékra Klimaj Zoltán. Továbbra is a Kondoros irányította a játékot, míg a vendéglátók kontrázni próbáltak, a meccsenként több mint négygólos átlagot produkáló riválissal szemben. A találkozó hajrájában büntetőből meg is szerezték vezetést, amit Bogdán Gábor magabiztosan értékesített. Ez a kegyelmi állapot csak négy percig tartott, ekkor ugyanis Miklya egyenlített. Somogyi a tizenhatos oldalvonala mellől, balról ívelt be szabadrúgást a hosszú sarok felé, a KOTE rutinos támadója pedig mindenkit megelőzve kiegyenlített. A hajrában a Kondoros mindent egy lapra téve küzdött a százszázalékos eredménye megtartásáért, de a Szikora, Kovács belső védőpáros mindet kísérletüket jól szűrte meg.

A vendégek igazolták jó hírüket, ezzel együtt a nagy akarással küzdő, lelkes hazaiak megszolgálták az egyik pontot.

Szarvasi FC-Kondorosi TE 1-1 (0-0)

Szarvas, 300 néző. V.: Gyuga.

Szarvas: Kiri – Darida N., Zima, Moldván, Filyó, Furár, Kovács S., Szikora, Bakos (Klimaj Z.), Szappanos (Bogdán G.), Zsíros. Edző: Rétes Pál.

Kondoros: Kajári – Somogyi, Kasik, Süli, Valentényi, Klimaj K. (Bíró), Hanyecz B., Harangozó, Kajtár, Miklya, Benczúr (Hanyecz H.). Edző: Fodor Sándor.

Gólszerző: Bogdán G. (76. – 11-esből), ill. Miklya (81.). Ifi: 0-2.

Kepenyes György

Exit mobile version