Menu
in , ,

Elkészült a komposztáló, csúszik az eszközbeszerzés

Elkészült az a komposztáló, amely az áprilisban indult többirányú fejlesztés egyik legfontosabb alappillére. Ennek a megtekintésére nyílt lehetőség november 20-án, a testületi ülést megelőző hagyományos bejáráson.

Elsőként Demeterné Annus Krisztina, kistérségi menedzser tájékoztatta a képviselőket a beruházás jelenlegi állásáról és a komposztáló telep kialakításáról. Mint arról már korábban is beszámoltunk, a KEOP-típusú pályázaton a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása mintegy 420 millió Ft-ot nyert a települési szilárdhulladék kezelésének fejlesztésére, amelyből Szarvas közel 40 %-os arányban részesül. A fejlesztés településre eső részesedése 170 millió Ft. Ebből 46 millió Ft önerőt kell az önkormányzatnak biztosítania.

Ennek keretében Kondoroson egy új aljzatszigetelésű hulladékudvar jön létre, továbbá a biohulladékok komposztálására Szarvason és Kondoroson egy-egy komposztáló telep létesült. Szarvason 2025 négyzetméteres területen került a telep kialakításra, ahol a későbbiekben ún. nyitott prizmás komposztálási technikát alkalmaznak. Ennek lényege, hogy a nyersanyagokat trapéz alapú prizmába rakják és rendszeresen átforgatják. Az érlelés a forgatás gyakoriságától függően 8-12 hétig tart, évente pedig kb. 1000 tonna szerves hulladék kezelése lesz megoldott.

– Sajnos a jó hír mellett el kell mondani azt is, hogy az eszközbeszerzés a közbeszerzés miatt elhúzódik – tette hozzá a kistérségi menedzser. Vagyis hátra van még 14 db szelektív gyűjtőszigethez tartozó konténer, egy szelektív hulladékgyűjtő jármű, egy komposztáló alapgép, forgató, aprító és rosta beszerzése, a lakosság között pedig a jövőben 2000 db Bio-kuka és 1000 db házi komposztáló kerül kiosztásra.

Az Ipartelepi utcában kialakított, rekultivált szarvasi hulladéklerakóval is további tervei vannak az önkormányzatnak.

– Fásítással tartozik a kivitelező, de megmondom őszintén, nem reménykedem abban, hogy megmaradnak a növények – jelentette ki szárazon Babák Mihály. Éppen ezért a hulladéklerakóra egy naperőművet szeretnénk telepíteni. Az esetleges pályázati kiírásra fel kell készülnünk, és ha sikerrel járunk, csak a telep környezetébe ültetünk majd fákat.

A képviselő-testület tagjai és az önkormányzat dolgozói ezt követően megtekintették a fejlesztést, amely várhatóan januárban kezdheti el a működését.

Leave a Reply

Exit mobile version