Menu
in ,

Zarándoklat a léleknek – folytatódnak az Angyali reggelek

Decemberben érdemes mindenkinek valamelyest korábbra állítani az ébresztőt. A hónap első napjától kezdve egészen karácsonyi bezárólag minden hétköznap reggel valamivel emberibb, ill. „angyalibb” lesz. A Szarvasi Evangélikus Egyházközség a tavalyi év sikerére való tekintettel idén is meghirdeti Angyali reggelek című kezdeményezését, amelynek keretében harminc percet mindenki az ünnepi készülődésre, lelki ráhangolódásra szánhat.

– A program jellegében hasonlít a katolikus egyházban megszokott Rorate misékhez, mégis egészen más – magyarázza Lázár Zsolt esperes. Egészen különleges hangulata van ezeknek az alkalmaknak, egyfajta zarándoklat a léleknek. Tavaly sokan csatlakoztak, voltak, akik minden reggelt nálunk kezdtek és az adventi készülődést az ótemplomban élték át.

A reggeleknek – csakúgy, mint tavaly – ezúttal is lesz egy-egy házigazdájuk. A közélet, a politika, a civil szféra és az egyház is képviselteti magát, de egy sokkal személyesebb oldaláról. A házigazdák egy tanulságos történeten vagy ünnepi gondolatokon keresztül hozzák közelebb advent üzenetét, mesélnek a hit életükben betöltött szerepéről.

– Az emberek reggelente érzékenyebbek és nyitottabbak – összegezte tapasztalatait az esperes. Egy-egy ilyen alkalom sok mindent előhoz az életükből, gyerekkorukból, amit átéltek szeretteik körében. Talán ezért szépek ezek a kora reggeli percek.

Az ótemplom mindezen túl több módon készül az ünnepre. November 30-án, fél 12-től tartja idei, utolsó ételosztását, a XVI. szarvasi teológusnaphoz kapcsolódva. A programok 10 órakor családi istentisztelettel veszik kezdetüket, ahol Pángyánszky Ágnes egyetem lelkész hirdet igét. 14 órától, az ételosztást követően pedig szeretetvendégségre várnak mindenkit, az Ótemplomi Gyülekezeti terembe.

Advent második vasárnapja hagyományosan a templomszentelés ünnepe, 1788-ban ugyanis ezen a napon szentelték fel az ótemplomot. A dátumhoz kötődően, december 7-én, 10 órakor szólal meg újra a templom rekonstruált orgonája, Faschang László orgonaművész közreműködésével. Az istentiszteleten jelen lesz Gáncs Péter püspök, aki a szentelési szolgálatot végzi.

A gyerekeket egy rajzpályázat formájában szeretnék megszólítani. Karácsonyi angyalok néven várják a témakörben az óvodás és általános iskolás korosztály alkotásait. A pályaművek elbírálása szakmai zsűri és internetes szavazás útján történik, a legszebb rajzok gazdái pedig játék-és ajándékutalványban részesülnek. Érdemes gyorsan papírt és ceruzát ragadni, mert a pályaművek december 5-ig adhatók le, az Ótemplomi Evangélikus Egyház Lelkészi Hivatalában.

Leave a Reply

Exit mobile version