Menu
in ,

Kis ünnepi zarándoklat Békésszentandráson

Négy kereszt szegélyezi Békésszentandrás belterületi útjait. Aki advent valamennyi vasárnapját együtt ünnepli a településsel, egyfajta zarándokutat is tehet közöttük. Az elmúlt évektől eltérően ugyanis idén minden hétvégén máshol lobban fel az adventi láng.

Változás továbbá, hogy ebben az évben összefogott a település. A Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület és az önkormányzat közösen vállalta az adventi hétvégék megszervezését, az intézményekkel és a civilekkel kiegészülve. November 30-án a Lóránt keresztnél gyülekeztek az ünneplők, ahová az első osztályosok hozták az ünnepi gondolatokat, egy héttel később pedig a Kálvária téri keresztnél várták az érdeklődőket a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola drámaszakkörösei.

– Az ünnepel igazán karácsonyt, ki nemcsak kapni, hanem adni is szeret. Haragosa, ellensége felé készséggel nyújt békülő kezet. Boldog, ha másnak örömet okoz és ünnep múltán is szeret, örül. Így ünnepel igazán karácsonyt, kit Betlehemnek fénye vesz körül – a műsor zárásaként ezt a szimbolikus üzenetet nyújtották át a tanulók a közönségnek.

A gyertyát minden esetben egy olyan személy gyújtja meg, aki egy helyi közösséget képvisel. Így az első lángot a civilek részéről Juhászné Mrena Mária, míg a másodikat a helyi fiatalságot képviselve Bagi Ivett lobbantotta fel. Ivett számára ráadásul a hétvége dupla ünnep volt, hiszen épp előző nap vehetett részt a szalagavatóján. Az ünneplők nem széledtek azonnal szét, meghitt beszélgetéssel és forró teával tették személyesebbé advent második vasárnapját.

– Sokan bírálták ezt az új kezdeményezést – árulta el Hévízi Róbert önkormányzati képviselő. Mi egyelőre úgy látjuk, hogy sikeres, hiszen olyanok is részt vesznek rajta, akiket eddig a távolság visszatartott. Vagyis a cél az, hogy most nem a helyieket hívjuk, hanem mi visszük el hozzájuk az ünnep fényét.

Egy hét múlva a település lakói a Szentesi úti keresztnél találkoznak, ahol dr. Dobos Ágoston vállalta a szervezőmunkát, december 21-én pedig misével és községi karácsonyi műsorral egybekötve zárják a programsorozatot.

Leave a Reply

Exit mobile version