Menu
in ,

Évbúcsúztató disznótorban a csabacsűdi barátok

Szombaton reggel hat órakor találkozott a csabacsűdi baráti közösség, hogy közösen elmenjenek a kiszemelt sertésért, azt Varga László portájára vigyék, és elkezdjék a feldolgozását. Az udvaron egy szabadtéri kemence áll, aminek a homlokzatát az első szilveszteri vágás áldozatának, egy magyar szürkemarhának a trófeája díszíti. Ottjártunkkor, úgy dél környékén már a kolbásztöltés folyt, a zsírt lassan le lehetett venni, bent pedig hájas tészta készült.

– Hét órakor fogtunk hozá a feldolgozásához. Jelen pillanatban már a kolbász töltésénél tartunk. A baráti társaságnak több mint a fele, úgy 22-24-en vesznek részt az eseményen, amit 2010 óta minden éveben megrendezünk – mondta András Attila a csabacsűdiek baráti körének hagyományőrző disznótorán szombaton.

2010-ben alakult az egyesület, és rögtön az első évben tartottak egy disznóvágást, mesélte az előzményeket a baráti kör tagja. Az ott készült termékeket aztán egész évben fel tudják használni a különböző civil rendezvényeken, gasztronómiai fesztiválokon, amikre meghívják az egyesületet. Azóta hagyományosan minden évben tartanak egy óévbúcsúztatót, ami egyben évértékelő és egy következő évre szóló feltérképező összejövetelt. Ilyenkor számba veszik, hogy milyen rendezvények azok, amiken mindenképpen szeretnének részt venni az előttük álló esztendőben. 2015-re már konkrétan tudják, hogy tizenöt rendezvényre elmennek.

A kötetlen, kimondottan baráti jellegű, őszinte beszélgetésekkel és munkával töltött nap végére a baráti kör tagjai megalapozták, hogy 2015-ben is olyan eredményekkel térjenek haza a fesztiválokról, mint tették azt az idén is.

Leave a Reply

Exit mobile version