Menu
in ,

A Békéscsabai Irodalmi Estek vendége volt Harencsár László

Harencsár László

Ingyenes buszjárat indult a békéscsabai Városházára, ahol január 6-án Harencsár László, szarvasi mesemondó írásait ismerhette meg a közönség. A Békéscsabai Irodalmi Estek idei első alkalmán – hagyományos módon – egy kortárs és egy klasszikus író, költőtől idéztek, a rendezvény második felében Mike Andrea: Reménység című regényéből hallgatott részleteket a közönség.

– Tavaly kezdődött a történet, amikor egy Weöres Sándor est kapcsán hallottam Tomanek Gábort szavalni a Vízi Színházban – osztja meg a meghívás előzményeit a mesemondó. Vettem a bátorságot, és ezt követően megkerestem. Elküldtem neki néhány írásomat, amelyek megtetszettek neki. Beajánlott Frankó Attilának, az irodalmi estek szervezőjének, novemberben pedig megkezdődtek az első egyeztetések.

A rendezvénysorozat februárban ünnepli 9. születésnapját. A legutóbbi már a 95. előadás volt, amelynek ezúttal is a Városháza impozáns díszterme adott otthont. A műsor szerkesztői ezúttal az újévre is gondoltak, és 12 pontban állítottak össze olyan hasznos tanácsokat, amelyeket érdemes megfogadni a 2015-ös évben.

A szélesebb publicitást a szarvasi önkormányzat is támogatta, olyannyira, hogy egy ingyenes különjáratot indított a program helyszínére.

– Legnagyobb meglepetésemre megkeresésemkor Babák Mihály felajánlotta ezt a lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok – emlékszik vissza Harencsár László. A meglehetősen hideg ellenére összesen kb. 40-en kísértek el, ami számomra nagy megtiszteltetés.

A tűzoltóból lett mesemondó történeteivel hatodik éve járja a helyi és környékbeli óvodákat, iskolákat, idősek otthonait. 2013 nagy változást hozott az életében: elkészült ugyanis első hangoskönyve, Mesél az erdő címmel és bemutatták rádiójátékát is, a Madách Színház művészeinek közreműködésével. A békéscsabai ez utóbbiból, vagyis felnőtteknek szóló tanmeséiből, a Fehérhajú mesékből válogattak, valamint következő hangjáték gyűjteményéből, a Szerelemmesékből is elhangzott néhány részlet.

Frankó Attila, a produkciós iroda vezetője megerősítette, Harencsár László személyében egy igazi tehetséget ismert meg. Ígéretet tett továbbá, hogy nem engedik el a kezét. A tervek között szerepel, hogy a meghívást majd újabbak követik, ill. nyáron várhatóan lehetőség nyílik a Művészetek Völgyében egy önálló előadói esten való bemutatkozásra.

Leave a Reply

Exit mobile version