Menu
in ,

Körvonalazódik Szentandrás idei rendezvényterve

Hévizi Róbert

Szinte minden hétre jut egy-egy program Békésszentandráson. Az átláthatóság és az ütközések elkerülésének érdekében 2007-ben létrejött a Civil Egyeztető Fórum, amelynek keretében az egyesületek vezetői kialakítják és egyeztetik az éves rendezvénynaptárt. Az idei első összejövetelre január 12-én került sor, a községi könyvtárban.

– Tulajdonképpen ezzel az önkormányzatnak nyújtunk segítséget – magyarázza Hévízi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke. A művelődési bizottság állítja ugyanis össze az éves rendezvénytervet, a mai napon pedig pontos dátummal látjuk el a civilek által szervezett programokat.

Az önkormányzat és a civil szervezetek között állandó a kapcsolattartás, a község pedig évente anyagilag mintegy 3 millió Ft-tal járul hozzá a működésükhöz. Igaz, a település legnagyobb rendezvényei önkormányzati szervezésűek – Sport és Vitaminnap és a Gyermeknap – de a civilek valamennyiben aktívan közreműködnek. Mindemellett akadnak önálló kezdeményezések is. Ilyen pl. a Kertbarát Kör által évente megtartott kiállítás.

– Szerencsére meglehetősen aktív a tagságunk – meséli Szűcs Elekné, az 54 éves egyesület elnöke. Szívesen veszünk részt az aratónapon, a civil napon és a csabacsűdi kukoricanapon, de a kiállításunkat is minden évben nagyon várják már a település lakói és a környékbeli telektulajdonosok. Nem is tudom, mi szólnának, ha elmaradna, annyira népszerű.

A 2015-ös kiállítás várhatóan augusztus végén nyílik, és még szeptemberben is megtekinthető lesz. Apróbb változások azért már mutatkoznak a programrendben. A helytörténeti egyesület ezúttal ugyanis csendesebb, szűkebb körű megemlékezést tervez a kuláküldözés és a kommunizmus áldozatainak emléknapján, ellenben május végén, a Hősök napján valamennyi nevezetes dátumra kitekintenek.

Hévízi Róbert úgy látja, egyetlen hiányosság a Békésszentandrási Ifjúsági és Kulturális Egyesület (B.I.K.E.) megszűnése óta egy fiatalokra irányuló civil szerveződés, amelyre óriási igény lenne a településen.

A legközelebbi nagyszabású rendezvény január 22-én, a Kultúra Napján lesz. A program 16.30-kor az Aszódi Emlékháznál megemlékezéssel veszi kezdetét. 17 órakor, Tél-fény címmel nyílik fotókiállítás a községi könyvtárban, 18 órakor pedig Kultúrházi Kávéházba várják a közönséget, a művelődési házba.

Leave a Reply

Exit mobile version