Menu
in ,

Szociális tűzifa: Szinte mindenkinek jutott

Reggel még zsúfolásig sorakozott a tűzifa a békésszentandrási Polgármesteri Hivatal mintegy harminc méter hosszú udvarán. Az helyiek azonban nem engedték pihenni a dolgozókat, egymást váltva érkeztek a téli tüzelőért. Az önkormányzat idén negyedik éve pályázott sikeresen a Belügyminisztérium által kiírt felhívásra, összességében meghaladva ezzel a bűvös 10 ezer mázsa kiosztott famennyiséget.

– Elsők között voltunk annak idején, akik el kezdtek pályázni – meséli a rakodást figyelve Sinka Imre polgármester. Első alkalommal mintegy ötezer mázsát sikerült elnyernünk. Hozzá kell azonban tenni, hogy annak idején nem volt felső határa a pályázatnak, mindössze az önkormányzat önereje szabott gátat. Idén már csak száz és négyszáz közötti köbméterre adhattunk be az igényünket, amelyből természetesen az utóbbit jelöltük meg.

A településnek végül mintegy 260 köbméter fát ítéltek meg, amelyet 335 család között osztanak szét. A jogosultságot ezt megelőzően – igénybejelentés alapján – a szociális bizottság bírálta el, és néhány kivételtől eltekintve elfogadta. Nemleges döntés leginkább határidőn túl érkezett pályázatok esetében született.

– Bármilyen furcsán hangzik, az önkormányzat majdnem a támogatás összegével járul hozzá az osztáshoz – fedi fel az érem másik oldalát a település első embere. A Belügyminisztérium ugyanis egyrészt csak a fa árának 80%-át fedezi, másrészt pedig nekünk kell gondoskodni az erdőből való elszállításról is. Az azonban megéri, hogy az önkormányzat így valamelyest tud segíteni a szociális rászorult családokon.

Időközben egy újabb gépjármű tolatott be elszántan utánfutóval az udvarra. Mint kiderült, a kisvállalkozó „csak” besegít, vagyis napi 10-15 fuvart vállal a kimért tűzifa elszállítására. Egy másik férfi, Hrncsjár József a kapunak támaszkodva ugyancsak sofőrre várt. Hosszú ideje egyedül él, így minden segítséget örömmel fogad.

– Alig ötven ezer Ft-ból kell boldogulnom hónapról hónapra, így nekem ez nagyon jól jön. Ha szerencsém lesz, kihúzom vele 3-4 hétig – mondja szárazon.

Az osztás hétfőn kezdődött és egész héten át tart. Az pedig már egy újabb történet kezdete lehetne, amit Sinka Imre búcsúzóul mondott. Meglátása szerint ugyanis a békésszentandrási kétgyerekes, kétkeresős családok egy főre jutó fizetése szinte sehol sem éri az ötven ezer Ft-ot, ami alapján sajnos valamennyien beleférhetnének egy rászorultsági kategóriába.

Leave a Reply

Exit mobile version