Menu
in ,

Gyuri bácsi: Mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünkért

Szabó György

Másfél órán keresztül fáradhatatlanul, állva mesélt a természetes gyógymódok és a megelőzés fontosságáról Szabó György. A bükki füvesemberként elhíresült Gyuri bácsi 86 éves kora ellenére folyamatosan járja az országot, hasznos tanácsait pedig mindenütt százak jegyzetelik szorgosan. Ez történt február 10-én, a Cervinus Teátrumban is, ahová közkívánatra már negyedik alkalommal érkezett, a Szarvasi Életmód Egyesület meghívására. A mindennapjaira és a néi gyógyítás kulisszatitkairól az előadás után kérdeztük.

– Nálunk már visszatérő vendégnek számít. Az előtérben is sorba állnak a tanácsaiért, a telefonja pedig folyamatosan csörög. Hogy bírja?

– Még jól, köszönöm. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak a gyógynövénynek köszönhetően, de természetesen azok is közrejátszanak. Emellett a bükki jó levegő sokat segít, legfőképp azonban a jó génállományom a magyarázat. Hárman a családból már túl vagyunk a nyolcvanon, egyik öcsém pedig jövőre tölti be. Vagyis ezt kaptuk az ősöktől, de teszünk is az egészségünkért.

– Valahol azt olvastam, hogy Isten úgy teremtette a betegségeket, hogy megadta rájuk a gyógymódot is. Mennyire ért ezzel egyet?

– Teljes mértékben. Én római katolikus elemi iskolába jártam, vallásos nevelést kaptam. A Biblia is azt tanítja, hogy fűben, fában az orvosság, én is ezt vallom. Isten azért teremtette a betegségeket, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészség mulandóságára, azonban megadta rájuk a gyógyírt is. Szerintem azonban a megelőzés mindennél fontosabb. Nem szabad engedni, hogy a rengeteg vegyi anyag, amit a szervezetünkbe manapság beviszünk, tönkretegyen bennünket. Rendszeresen ki kell takarítani a méregtelenítést végző szerveinket, és olykor az egész szervezetünket is. Erre pedig a legjobb eszköz a gyógytea.

– Külföldi példával élve, állítólag ma már a németek 30%-a, a franciáknak pedig 35%-a mond nemet a hagyományos orvoslásra. Ön is érzékeli ezt a folyamatot, vagyis hogy egyre inkább visszatérünk a természeti kincsekhez?

– Igen, az Egészségügyi Világszervezet is végzett egy hasonló felmérést, amely igazolta ezt a tézist. De én onnan tudom, hogy a háziorvosunk egy évig Németországban élt, a lányom Svájcban, az unokám Brüsszelben, az öcsém pedig Angliában lakik. Valamennyi országban vannak már olyan intézmények, ahol csak természetes gyógymódokat alkalmaznak: gyógynövényeket, akupunktúrát, akupresszúrát, kínai és indiai, sőt, olykor magyar gyógymódot is.

– A természetgyógyászat Ön szerint csodákra képes, vagyis van megoldás arra is, hogyan fordítható vissza az a negatív demográfiai folyamat, ami Magyarországot is jellemzi.

– Én most már bizonyítani tudom, hogy van egy olyan népi módszer, amely a meddő házaspárok 50%-ánál gyereket eredményez. Itt is a belső tisztítással kell kezdeni, ezt követően pedig meg kell erősíteni a leendő anyuka méhfalát. A férfiaknál a spermaszám növelését és az ivarsejtek gyorsaságát kell elősegíteni. Erre is van nagyon egyszerű módszer: fürj tojás sárgája nyersen és egy kis zeller.

A beszélgetés itt abbamaradt, de csak néhány percig. Gyuri bácsira ugyanis az előcsarnokban újabb kérdések záporoztak, ki-ki szeretett volna választ kapni az őt vagy családját érintő egészségügyi problémára. Az ajtón kilépve csak annyit mondott, Istentől kapta ezt a hivatást, aki megtartotta ilyen sokáig egészségben, így neki az a dolga, hogy mindezt továbbadja az embereknek.

Leave a Reply

Exit mobile version