Menu
in , ,

A torkoskodásnak ára van

Sötétedés után már alig lehetett parkolóhelyet találni a Vajda Péter utcában. Nem véletlen, hiszen Szarvason a Galéria Grill Étterem volt az egyik vendéglátóhely, ahol fél áron ehette magát mindenki degeszre, az étlap teljes kínálatából. Mellettük a Liget Wellness és Konferencia Hotel, Békésszentandráson pedig a Csücsök Csárda tette ki a bejárat elé február 19-én a hívogató feliratot: torkos csütörtök.

A délutáni órákban csak egy szusszanásnyi szünetre futotta a Galériában. Ebédidőben ugyan nem teljes gőzzel üzemelt a konyha, azonban már ez idő tájt is éreztette hatását az 50%-os akció.

– Már nem tudunk több asztalfoglalást felvenni – sóhajt Galát Krisztián tulajdonos. Mi körülbelül két hete regisztráltunk a Magyar Turizmus Zrt. honlapján, azóta pedig folyamatosan érkeznek a telefonok. Előreláthatólag kétszázan fognak a mai napon nálunk ebédelni vagy vacsorázni, ami többszörösével meghaladja az átlagos vendégforgalmat.

Tapasztalatai azonban meglehetősen megoszlanak a kezdeményezéssel kapcsolatban. Egyrészt támogatja azt a szándékot, mely szerint így azok is kikapcsolódhatnak, akik egyébként a hétköznapokban nem engedhetik meg maguknak. Másrészt viszont úgy látja, a program nem érte el elsődleges célját. A torkoskodók túlnyomó része ugyanis kizárólag ilyenkor tér be hozzájuk, csak elenyésző hányaduk válik visszatérő vendéggé.

Varga Tímea és családja az utóbbi kategóriát erősíti. A pedagógus öccsével, édesanyjával és nagypapájával fogyasztotta el estebédjét az étteremben, legnagyobb szerencséjükre még a nagy roham előtt.

– Minden évben eljövünk, hol baráti társasággal, hol pedig a család egyes tagjai használják ki a lehetőséget – újságolja Timi. Az ilyen alkalom felér egy igazi ünneppel, amikor egy kicsit megállhatunk, elbeszélgethetünk, anekdotázhatunk. Ráadásul nem kell annyit fizetni, így duplán jól járunk.

Az étterem tulajdonosa ezzel szemben ugyancsak negatívumként érzékeli, hogy ezeken a napokon nem tudnak a vendégekkel olyan mélységében és olyan sokáig foglalkozni, ahogyan azt megérdemelnék. A vendégek azonban ezt valószínűleg megbocsájtják, mert cserébe minden a la carte ételt megfizethető áron kapnak. Ez személyként azt jelenti, hogy levessel, főétellel, salátával és itallal együtt megúszhatják 1500 Ft-ból.

Vacsoraidőben ismét bekukkantottunk a tett színhelyére. A kis étterem ekkorra már valóban zsúfolásig megtelt, sőt, sokan a pultnál kortyolgatták italukat, arra várva, hogy hamarosan ők is asztalhoz jutnak.

– Még legalább fél óra – szólt oda futtában a pincér az egyik várakozó vendégnek.

A válasz csak egy megadó biccentés volt, amelyben benne volt a torkos csütörtök valamennyi előnye és bosszúsága is.

Exit mobile version