Menu
in ,

Amikor a falak is zengnek

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola 2015. február 21-én a „Tehetséghidak Program” keretében, klubrendezvényt szervezett a helyi citerások körében. Az Eötvös József Művelődési Ház termeiben 30 citera szólalt meg. E program céljaként, a Spievanky- veršovačky szlovák énekversenyre készülő 12 főből álló haladó citerás mellett a kezdő kisciterások is megtapasztalhatták a népművészet ezen ágát. Volt, aki nagyszülővel közösen vett részt a foglalkozáson, hogy a többi felnőtt népdalénekessel együtt ismerkedhessen a versenyzők dalcsokrával. Teljessé a diákmentorok által lett e nap, akik iskolánk citeraszakkörét látogatva, példát mutatva erősítik a népzene szeretetét.

A rendezvényt iskolánk igazgatója, Sutyinszky Zoltán vezette be, aki ismertette a pályázat főbb pontjait és azok fejlesztő hatásait, melyek hozzásegítik a diákokat az eredményes versengéshez. Ezt követve Molnár József polgármester úr köszöntette a résztvevőket és elégedettségét kifejezve kívánt jó munkát a nem mindennapi felkészüléshez. A program népzenei szakértő/előadója Borsi Ferenc tanár úr volt, aki az Óbudai Népzenei Iskolából érkezett. Településünk hagyományőrző tevékenységének szakmai alátámasztásaképpen, citeragyűjteményekről szóló kiadványt ajándékozott a helyi könyvtárnak.

A felkészítő rész egy bemutatkozóval kezdődött, ahol a ráhangolódás érdekében a gyermek és felnőtt citerások, énekesek, külön-külön előadtak pár népdalt, majd elkezdődött az építő munka. A foglalkozás dalanyaga előtanulmányozások révén került közös feldolgozásra a Galga mente szlovák népdalaiból válogatva. A csoportos munka kellemes hangulatban telt, melyhez hozzájárultak a segítőként hívott szülők is. A citerák változatos játéka, a díszített ritmusok, a szlovák dallamok csengése, a legkisebbek katonás pengetése, fáradhatatlan energiával töltött föl kicsit és nagyot egyaránt.

A program végén Major József, a Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar vezetője, közös színpadi fellépést indítványozott a haladó citerásokkal, ahol egy későbbi helyi szlovák rendezvényen bemutathatjuk majd e nap közös eredményét.

Ezek után mit is mondhatnék? Megható volt együtt látni, hallani ennyi citerát és citerást, ennyi lelkes kisgyerekkel és önfeláldozó felnőttel. Kívánom, hogy több, hasonló, közösségformáló együttes felkészülésen vehessünk még részt az elkövetkező időszakban.

Iskolánk nevében köszönjük a résztvevők kitartó, lelkes munkáját! Büszkék vagyunk Rátok!

Emese néni

Exit mobile version