Menu
in , ,

Nyílt napot tartott a Babilon TSE

Egy puhatolódzó, érdeklődő látogatással indul, a későbbiekben pedig rendszeres edzéssé, nem ritkán életformává vagy szerelemmé válik a modern tánc. A Babilon TSE több mint tíz éve van jelen Szarvas város életében, 2007 óta pedig egyesületi formában működik. A csapat lelke Kovács Krisztina, aki tyúkanyó módjára koordinálja a kicsiket, a nagyokból pedig következetes pedagógiával igyekszik a legtöbbet kihozni.

Évente egyszer a mintegy hetven fős kis közösség nyílt napot tart, ahol az elsajátított koreográfiákat a nagyközönségnek is bemutatják. Legutóbb február 24-én tárták ki a Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézményének kapuit, ahol a táncosok szeptember óta edzenek.

– Az elsődleges célunk az volt, hogy a szülők betekintést nyerjenek az edzéseinkbe, ill. megnézzék, hogy a gyerekeik mivel töltenek itt el heti 2-3 alkalmat – tájékoztat az egyesület vezetője. A modern táncról tudni kell, hogy minden évben megújul, így folyamatosan figyelemmel kell követni a változásokat. Én igyekszem a legmodernebb technikákba bevezetni a tanítványaimat, amelyeket országos és nemzetközi versenyeken mutathatnak be.

A táncosok összességében évente kb. 30 új koreográfiával ismerkednek meg. Az órákra hét korcsoportban várják a jelentkezőket, a manóktól (4-7 év) egészen a senior korosztályig.

– Akik szeretnek táncolni, mozogni, jó közösségben lenni, jöjjenek el – biztat mindenkit Kriszta. Különösen a fiúkat várjuk előszeretettel, mert belőlük nagyon kevés van. Ez a sportág sok minden megtanítja a gyerekeket: kitartásra, rendszerességre nevel, erősíti az önfegyelmet és az önbizalmat, és elősegíti a csoporthoz tartozást.

Gyulai Fanni az egyesület egyik legsikeresebb versenyzője. Alig öt éve táncol, ennek ellenére a tavalyi olaszországi nemzetközi versenyen a 147 indulóból egyéniben a harmadik helyen végzett.

– Három éve Zsanival (Kovács Zsanett – szerk.) táncolok, aki már tíz éve ezt csinálja. Ő a legjobb barátnőm, szinte minden nap együtt vagyunk. A versenyeken már úgy ismernek bennünket, hogy megjöttek az energiabombák. Nagyon sok mindent kaptam ettől a sportágtól: megtanultam veszíteni, győzni, és olyan sok szeretetet, amiért nagyon hálás vagyok.

A Babilon TSE a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség tagjaként minden évben megméretteti magát. A lányok már számos országos és nemzetközi díjat zsebeltek be, és remélik, a jövő héten kezdődő kvalifikációs versenyeken tovább gyarapítják az érmek számát.

Leave a Reply

Exit mobile version