Menu
in , ,

Megvan a lányok első idei sikere

Zelei Bernadett

Megszerezte első idei győzelmét a Szarvasi NKK NB II-as női kézilabda-csapata, amely szombaton idehaza győzte le szoros mérkőzésen a megyei rivális Csorvást gárdát. Almási László edző együtteséből kimagaslott a korábban méltánytalanul mellőzött Zelei Bernadett, aki 11 góljával oroszlánrészt vállat a sikerből, amellyel megerősítették harmadik helyüket a tabellán.

A hazaiak szereztek vezetést, de nyomban fordított a Csorvás, amely sorozatban lőtte góljait, és a 13. percre 8–5-ös előnyre tett szert. A játékrész második felére feljavult a szarvasiak védekezése, illetve kapusteljesítménye, így a 20. percre ledolgozták hátrányukat, és a szünetre már kétgólos helyi vezetéssel térhettek a csapatok. Szünet után hosszú időn keresztül felváltva estek a találatok. A legnagyobb különbség négy, a legkisebb kettő gól volt a felek között. Az 50. perc táján kétszer is emberhátrányba kerültek a házigazdák, de a jól küzdő látogatók csak megközelíteni tudták Zeleiéket, annyi energiájuk nem maradt, hogy komolyabban veszélyeztethessék a szarvasiak sikerét.

(Ny. M.)

Szarvasi NKK–Csorvás SK 28–25 (15–13)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 100 néző. Vezette: Daru, Fődi. Szarvas: Kasik – Buzási 4, RADNÓTI 5, Hajdu A. 2, ZELEI 11 (4), Gábor 5, Bagi 1. Csere: Juhos (kapus), Molnár, Kondacs, Tóth A., Mester. Edző: Almási László. A Csorvás legjobb góldobói: Kaszai 7, Csepregi 7.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 4/2.

Leave a Reply

Exit mobile version