Menu
in , ,

Letisztult formák a múzeumban

Kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. Gáspár Balázs hívására most öten jöttek el, hogy megmutassák a szarvasi közönségnek munkáikat. A Tiszta forma – Mester és tanítványai – új generáció című kiállításon Fajó János és tanítványai, Katyi Ádám, Pataki Balázs, Kondorosi Zsuzsa, Sasvári Áron képei kisplasztikái kerültek a falakra vagy állványokra. Egy közös volt bennük, mindannyian azt a művészeti irányzatot követik, amit Kassák Lajos, Victor Vasarely és Moholy-Nagy László neve fémjelez.

Ez a fiatal csapat már egy ideje benne van a művészvilág vérkeringésében, mondta Varga Kristóf a megnyitón, ezért nagyon örülnek a lehetőségnek, hogy Szarvason is megismerhetik őket.

– Ez nem csak egy művészeti irányvonal, hanem bárki számára elsajátítható gondolkodásmód és életforma, ami a teljesen letisztult harmóniára törekszik – segített értelmezni az érdeklődőknek a látnivalókat Varga Kristóf a megniytón. – Minden forma egy ideát közvetít, ami megtalálható a zenében, a természetben, a kozmoszban és az emberben is. Ha a tárgyakat formákra cseréljük, a dolgok helyzetét és viszonyát láthatjuk. A művész ezt a viszonyt próbálja megjeleníteni a lehető legegyszerűbb módon. A világ mozzanatait ragadja meg a geometria nyelvén. Összeköti a mindenben fellelhető törvényszerűségeket, az egyén sokszínűségével, ízeivel így a tárgy tükrözi a személyiséget, ahogy benne a tiszta formák összhangja megjelenik – mondta Varga Kristóf, majd elárulta, hogy amikor egy szobron, egy képen, vagy versen dolgozik, ő is új anyagot ölt, azzá az anyaggá, formává, rímmé változik, miközben az a darab fa, fémlemez vagy szó egy rész lesz belőle.

A művészetek harmóniájához Molnár János gitárjátékával járult hozzá, aki kontrasztként 14-15. századi gitárdarabokat is beválogatott aláfestő zenei műsorába.

A kiállítás május 4-ig tekinthető meg a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében.

Leave a Reply

Exit mobile version