Menu
in , ,

Küzdelmes vereség Szentandráson

Virág Imre (pirosban)

A 8. és a 20. percben rúgott gólokkal jutott biztos előnyhöz a Battonyai TK szombaton a Hunyadi otthonában. Az, hogy Bobvos Feri lapot kap, mindig benne van a levegőben. Ez most megtestesítésre is került a 37. percben egy piros formájában, ami megpecsételte a Hunyadi sorsát. A védelemben ütött lyuk érezhető volt a második játékrészben is. A labdák nem jöttek mélységből, mert a védők tartani sem tudták a létszámfölényben érkező határmentieket, akiknek kétgólos előnyük birtokában eszükbe sem jutott visszaállni védekezni, nyomtak tovább.

A rezsit nem megtakarítani, hanem megkeresni kell, szól egy szarvasi vendéglátós mondása. Így van ez a gólokkal is. A győzelemhez gólok kellenek, három pontot védekezéssel nem lehet szerezni. A Hunyadinak nem volt min takarékoskodni, gólokat kellett lőni, és ebben a felfogásban játszottak 10 emberrel is tovább. Tóth Attila visszább lépett a középmezőnybe labdákért, aminek az lett az eredménye, hogy eltűnt a hatalmas védők között. Egyszemélyben Virág Imrére hárult volna a gólgyártás, amit a 63. percben siker koronázott, de a két percen belül érkező harmadik battonyai gól ismét nullára írta feltámadó reményeket. Kiss Péter 75. percbeli szerencsétlen labdaérintéséből háromra nőtt a vendégek előnye, de ettől függetlenül a Hunyadi úgy ment tovább, mintha lenne még esélye a pontmentésre, de a fantázia már hiányzott a játékukból.

Békésszentandrási HMSE – Battonyai TK 1–4 (0–2)

Hunyadi: Légrádi Attila, Sonkoly Lajos, Kovács Norbert (85’ Taskó Zoltán), Bobvos Ferenc, Rácz Attila (57’ Kiss Tibor), Balogh Martin, Bencsik Attila (60’ Kis Péter), Lovas Attila, Lós István, Tóth Attila (73’ Bagi László), Virág Imre

Kispad: Varga László

Leave a Reply

Exit mobile version