in ,

A közigazgatás útvesztőjében

Az első írásos emlékektől napjainkig követi nyomon Békésszentandrás helytörténetét az április 16-én avatott tárlat. Az idő mindenképp központi elemként rajzolódott ki a kiállításon, hiszen azon túl, hogy a tablókon keresztül rövid áttekintést kaphatunk az elmúlt évszázadokról – török világ, századforduló, tanácsi rendszer, önkormányzatiság – a szervezők is versenyt futottak az idővel. Az utolsó fényképek és tárgymutatók a megnyitó előtti órákban lettek kész, de végül a Körös Művelődési Ház dolgozóinak közreműködésével minden a helyére került.

Megnyitó beszédet Kozák János, a település korábbi alpolgármestere és önkormányzati képviselője tartott, aki mint mondta, édesapja révén kötődik a közigazgatáshoz. Felmenője ugyanis harminc éven keresztül, 1947-től 77-ig volt a közigazgatás dolgozója, előbb aljegyzőként, később a végrehajtó bizottság titkáraként.

– A közigazgatás az élet kerete és terepe – vélekedett. Ez valóban így van, elég csak arra gondolni, hogy már az ősember, amikor először elment vadászni, megbeszélte, hogy ki, mit és hogyan fog csinálni. Közigazgatás nélkül nem lenne születési és halálozási anyakönyvi kivonat sem, de nem lennének iskolák, közvilágítás, KRESZ, sőt, még horgászengedélyt sem lehetne váltani.

Kiemelte, a szakterület számára nem elsősorban a jogot és a rendeleteket jelenti, hanem azokat az embereket, akik munkájukkal működtetik a fogaskerekeket.

A tárlat szinte teljes mértékben Hévízi Róbert önkormányzati képviselő gyűjteményét dicséri. Ahogy elhangzott, a szorgalmas gyűjtőmunka végállomása várhatóan egy monográfia lesz, amely hiteles adatokra támaszkodva tárja fel Békésszentandrás történetét.

– Az, hogy a mögöttünk álló 685 év milyen gazdag volt, csak felvillantani lehet egy ilyen kiállításon. Éppen ezért én az utóbbi időszakra, az önkormányzatiságra próbáltam rávilágítani, hiszen amikor pl. sokan meglátták a 1990-94 közötti testület képét, akkor jöttek elő az emlékeik. Fontos, hogy ezeket az emlékeket megőrizzük, vagyis visszagondoljunk azokra, akik tettek, ill. a mai napig is tesznek a településért.

A tematikus tárlatok következő állomása július eleje lesz, ahol a szervezők a rendszerváltás utáni önkormányzati választásokat veszik górcső alá.

A Föld napja: Az utolsó órában járunk

Közúti közlekedési baleset Szarvas határában