Menu
in ,

Lazítás a ligetben

Derzsi György

Ismét a Szarvasi Rezesbanda városjárására ébredhetett Szarvas a munka ünnepének reggelén. Így, a hosszú hétvége első napján a hat órakor kezdődő zenés ébresztőt bizonyára sokan becserélnék egy jó ebédhez szól a nótára, de legalább így a város falusias részein lakóknak volt idejük nyugodtan ellátni a ház környékét, a beljebb élőknek pedig átugrani a szomszédba egy nagy kávéra, mielőtt majálisozni mennének.

Az Erzsébet-ligetben számtalan program várta a munka ünnepén kikapcsolódni vágyókat. Az egyes köröndön felállított fesztiválsátorban program programot követett. Tíz órára a ligetbe értek a zenészek, majd gyermekeknek szóló műsorok, tánc- és sportbemutatók követték egymást a deszkákon. A nap első csúcspontja Dobrádi Ákos fellépése volt. Őt Derzsi György, a Cervinus Teátrum színésze követte, aki komoly- és könnyűzenei darabokon keresztül mutatta be hangterjedelmét, majd több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel megpróbálta a nézőket is bevonni műsorába, akik elég bátortalanul vágtak bele az énekórába. Ez Derzsi Gyuri hangja után nem is csoda. A sztárfellépők között az utolsó Hevesi Tamás és zenekara volt, akik ezúttal nem a gyerekeket, hanem célozták meg műsorukkal.

A nap kísérőrendezvényeként került megrendezésre a IV. Szarvasi Veterán gép- és Jármű Találkozó. Az, hogy a majális vagy az erőgépek bemutatója a másik kísérőrendezvénye, nem mindig volt egyértelmű. A kiállított jármű műremekekre hatalmas tömeg volt kíváncsi nemtől és kortól függetlenül. Talán az azért egyértelmű volt, hogy a gyengébbik nem volt az erősebb kísérője, de az erőgépek versenyénél már ebben sem lehetett biztos az ember. A Körös partján kijelölt küzdőtéren férfiak és nők sűrű sorfala között mérték össze erejüket dízelfüstöt okádó erőgépek. A selejtezők végén a döntőbe Viszkok Pál és Lestyán Roland került egymással szembe, pontosabban egymás mellé. Meglepetés nem született: az idén is Viszkok Pál és gépe bizonyult a legerősebbnek.

Leave a Reply

Exit mobile version