Menu
in ,

Szem nem maradt szárazon a Gondozási Központban

Zsúfolásig megtelt a békésszentandrási Gondozási Központ társalgója. Május 7-én édesanyák, nagymamák és dédikék ülték körbe a helyiséget, zsebkendőt morzsolgatva az ujjaik között.

– A mai ünnepség attól volt különleges, hogy nem külső vendégeket hívtunk, hanem az intézmény dolgozói kedveskedtek anyák napi műsorral. Munkatársunk, Turcsányi Lajos zenei tudása ugyanis évek óta megteremti az alapokat a műsorhoz, aminek a keretét a kollegáim által válogatott vers-és prózarészletek adják. Több hete gyakorlunk, de azt gondolom, hogy megérte, mert az idősek könnyes tekintetekkel hálálták meg fáradozásunkat.

Az ünnepségen nemcsak a központ lakói, hanem azok rokonai, a bejáró ellátottak, a házi gondozottak is részt vettek, de meghívást kaptak azok az idősek is, akik szívesen kapcsolódnak be a Gondozási Központ életébe.

Lénárt Dezsőné Ica nénit három rokona fogta közre. Az idén 90. életévét betöltő dédmama valamivel több, mint két éve az intézmény lakója. A műsor közben gyakran elmerengett a múlton, és az emlékek között kutatva elsősorban korán elhunyt édesanyját idézte fel.

– Az én anyám nagyon fiatalon, 60 éves korában halt meg. Nagyon hiányolom – vallotta meg rezignáltan. Annak viszont örülök, hogy van két nagy fiam, négy unokám és hamarosan érkezik a negyedik dédunoka is. Jó emberekké válták, gyakran meglátogatnak, és segítenek, ha szükségem van rá.

A műsor résztvevői – Turcsányi Lajos, Bankóné Molnár Erika, Szító Csilla, Kisné Pásztor Edit, Dr. Virág Sándorné, Egriné Rácz Anita és lánya Alíz – a saját szemüvegükön keresztül láttatták az anyai szerep sokoldalúságát, olykor csak későn felismert jelentőségét. Meglepetés műsorszámként az énekesnő kislánya, Alíz is dalolt a közönségnek, akik ezúttal mosollyal mondtak köszönetet.

– Természetesen nem tudjuk teljesen pótolni az otthont, de nem is ez a dolgunk. Tudjuk, hogy sok idős nem töltheti családjával ezt a napot, mert távol élnek egymástól, vagy pedig már sajnos elveszítették szeretteiket. Ezért szeretnénk ezt az ünnepet emlékezetessé tenni számukra – magyarázza a közösségi rendezvény okát az intézményvezető.

Az ünnepség végén a Gondozási Központ dolgozói egy köszöntő lapot és Ágh István örökzöld sorait nyújtották át emlékül a megjelenteknek.

Leave a Reply

Exit mobile version