Menu
in , ,

Miniatűr gőzösök zakatoltak a Cervinus Teátrumban

Mindenki átélte már a vasút varázsát, csak van, akinél erősebben hat – vallja Kiss Árpád. Ez utóbbi kategóriát gyarapítja a szegedi modellező, aki az állomásfüstöt még szülei révén szívta magába, később pedig maga is átvette a stafétabotot.

– Vasutas családból származom, vagyis ahogy viccesen mondani szokták, nálunk a macska is csak akkor kapott enni, ha egyenruhában járt – eleveníti fel hobbija születésének előzményeit. Nálam ez úgy kezdődött, hogy egykor megvásároltam a mozdonyt, két kis kocsit és egy körsínt tartalmazó készletet. A játékból hivatás lett, 12 éven át dolgoztam a MÁV-nál, azóta pedig Szegeden vezetem a villamosokat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem a munkám egyben a hobbim is, ami hétvégéken a modellezést jelenti.

A kiállításon négy terepasztal kalauzolta az érdeklődőket a vasutak világába, amelyek egyikén a Jászboldogháza-Jánoshida szakasz, egy másikon pedig a gyöngyösi állomás reprodukciója volt látható. Ez utóbbi annyira aprólékosan kidolgozott volt, hogy az figyelmes szemlélődő a modellező vasútállomáshoz támasztott biciklijét is felfedezhette rajta.

– Nekem a villany-és a gyorsvonatok tetszettek a legjobban – lelkendezett a hat éves Ervin, akit alig lehetett elmozdítani az asztalok mellől. Otthon is sok vonatom van, de azok egyike sem elektromos, így ha lehetne, egy pirosat hazavinnék.

Az időszaki tárlaton egymást érték az óvodai és iskolai csoportok. Ott jártunkkor a Gál Ferenc Főiskola gyakorlóovisai állták körbe az egyik asztalt, és le sem tudták venni a tekintetüket a csendesen pöfékelő mozdonyokról.

– Nagyon tetszettek nekik a látottak – osztja meg tapasztalatait Gyekiczki Istvánné pedagógus. Vannak közöttük, akik még nem is ültek vonaton, ilyen nagy makettekkel pedig szinte egyikük sem találkozott. Az óvodában mi is igyekszünk megismertetni velük ezt a világot: a csoporttal a környezeti nevelés kapcsán korábban már megnéztük a helyi vasútállomást, jövőre pedig valószínűleg egy kirándulást teszünk vonattal.

Kiss Árpádot Borsi Tibor és Rárósi Ferenc kísérte el, egy-egy terepasztallal felvértezve. Mindannyian elismerték, hogy a modellezés egy meglehetősen költséges hobbi. Egy valamirevaló mozdony 30-40 ezer Ft-ba kerül, az exkluzív modellek ára pedig 100 ezer Ft-ra rúghat. Ennek kompenzálására szolgál az alkotói szabadság, amely az alvázak kivételével szinte minden elem elkészítését lehetővé teszi.

A Dél-alföldi vasútkiállítás május 7-9-e között volt látható a Cervinus Teátrumban, amelyet követően újabb célállomásra indulnak el a miniatűr gőzösök.

Leave a Reply

Exit mobile version