Menu
in ,

A Duna TV segítségével pünkösdi tarifa mellett kapcsolódtak a mennyei hálózatra a szarvasi evangélikusok

Lázár Zsolt esperes

A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvi Általános Iskola tehetségműhelyes tanulóinak szolgálatával kezdődött a vasárnapi istentisztelet az Evangélikus Ótemplomban. Az esemény ünnepélyességét fokozta, hogy az MTVA ilyenkor szokásos helyszíni adásához ezúttal Tessedik templomára esett a választás, a 10 órai istentisztelet 11 órától került a közmédia adásába.

Ahogy azt Lázár Zsolt evangélikus esperes elmondta, utoljára 2000-ben volt közvetítés az 1788-ban épített Ótemplomból. Akkor a Cervinus Rádió tett kísérletet élő adásra, de a hang valamiért az éterben ragadt. Most 35 munkatárs, 9 kamera, kilométernyi kábel és felbecsülhetetlen technika biztosította azt, hogy a közvetítés gépezetébe ne kerüljön porszem.

Boczonádi Zsuzsanna és a benkás tehetségműhely tanulóinak előadása után Lázár Zsolt a történelmi Magyarország középpontjából köszöntötte a megjelenteket és a televízió előtt ülőket, majd Gáncs Péter evangélikus püspök igehirdetését hallgathatták meg a padsorokban ülők, aki mondanivalóját a mobilkommunikáció korának padsorokban ülő gyermekei kedvéért updatelte.

– Ha Jézus köztünk járna, valószínűleg használna 21. századi képeket is, hogy jobban megértsük, hogyan működik a lélek, így én most kettőt próbálok felvillantani, az egyiket a mobiltelefonok világából. Ha ezt a szót mondom, hogy térerő, aki nem is érti, hogy hogyan működik a mobiltelefonok csodálatos rendszere, az is tudja, hogyha van térerő valahol, akkor tudunk kommunikálni. Hívható vagyok, és meg tudom a másikat is keresni, szólítani egy hívással. Ha nincs térerő, akkor hiába van a legtökéletesebb okostelefon a kezemben, minden néma és süket. Igen, ha a lélek kiárad, akkor ott van térerő, ott lehetséges a kölcsönös kommunikáció, a függőleges, Isten-ember közötti, valamint a vízszintes, ember-ember közötti kapcsolatteremtés és kapcsolattartás – mondta Gáncs Péter igehirdetésében, majd egy másik, a számítógépek világából vett metaforával egészítette ki.

– Pünkösd egy olyan lehetőség, amikor a legcsodálatosabb isteni rendszergazda, az egész világ teremtője kínálja föl, hogy szeretnélek téged fölfrissíteni, memóriafrissítést végrehajtani. Jusson eszedbe, hogy mit mondott Jézus Krisztus! Jusson eszedbe, mit jelent, hogy Isten az ő képére, hasonlatosságára, a vele való közösségre teremtett! Jusson eszedbe, hogy Isten gyermeke vagy és a másik ember testvére! Engedjük ezt a frissítő lelket szívünkbe, életünkbe – kérte a hallgatóit Gáncs Péter.

Az ünnepi istentiszteleten Faragó Attila játszott az Ótemplom 211 éves büszkeségén, aki zeneszerszám megmentésében is segédkezett, ill. énekelt az evangélikusok kórusa, a Luther’s Roses is.

Leave a Reply

Exit mobile version