Menu
in , ,

Hamarosan elkészül a HAKI-híd

Már nem első ízben tartotta az önkormányzat szokásos, testületi ülés előtti bejárását a HAKI-hídnál. A képviselők szemrevételezték a „Belvízvédelmi rendszer fejlesztése Szarvason” című projekt leglátványosabb elemét, amelynek az építési munkálati már a végéhez közelednek.

– Az eredeti, április 30-i határidő a rendkívüli belvízhelyzet miatt nem volt tartható, így szerződésmódosítás történt – tájékoztat a részletekről Fedorják Nóra projektügyintéző. Jelen állás szerint a részhatáridők tarthatók, fizikailag hátra van még a közmű visszahelyezése, ill. az útburkolat visszaállítása.

Mint azt már többször megírtuk, a fejlesztés három nagyobb egységből tevődik össze. A Petőfi utcai mederstabilizációnál már megtörtént a füvesítés, fű nem megfelelő kelése miatt azonban felülvetésre került sor. A békésszentandrási torkolati zsilipnél a vízátfolyás április 24-a óta biztosított, egyelőre kézi vezérléssel. Az elektromos rész beépítése folyamatban van.

A projekt összköltségvetése 353 millió, amiből csak 5 milliónyi Szarvas önereje. Ez a Petőfi utcai mederstabilizáció projektelemnél jelentkezik, a fennmaradó egységekért a konzorciumi megállapodás értelmében a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság felel.

– A műtárgy vasbetonszerkezete kompletten elkészült – foglalta össze a munkálatokat Aszódi Imre építésvezető. Ez egy 26 m hosszú szerkezet, amely két zsilipkapuval zárja el a vizet, valamint a karbantartás idején mindkét oldalra ideiglenes elzáró szerkezet helyezhető be. A jövő héten kezdjük meg a mozgatószerkezet behelyezését. Ezzel párhuzamosan a közműveket is visszaépítjük a hídszerkezetbe. Ezek korábban az ideiglenes hídba kerültek elhelyezésre. A tervek szerint június 10-i dátummal indulhat a víz áteresztése.

Érdekességként elhangzott, hogy a szerkezetbe összesen 450 köbméter beton és 60 tonna betonacél került beépítésre. A híd – mint ahogyan eddig is – egysávos lesz, szélessége 3,8 m. Elsőbbségük a városból érkezőknek lesz, 5km/h sebességkorlátozás mellett.

A projektzárás időpontja június 28-a, amelyet követően teljes hosszában hajózhatóvá válik a Körös-holtág.

Leave a Reply

Exit mobile version