Menu
in , ,

Benkások Határtalanul

2015. május 18 – 22. között a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda hetedik évfolyamos diákjai az Emberi Erőforrás Minisztérium Támogatáskezelő pályázatának nyerteseként ötnapos erdélyi kiránduláson vehettek részt. A támogatás segítségével egy olyan körutazást álmodtunk tanítványainknak, ahol irodalmi, történelmi, természettudományos ismereteikre, olvasmányélményeikre támaszkodva tudásuk elmélyítése mellett, mintát kaphattak hazaszeretetből, emberségből, magyarságból. A történelmi Magyarország tájait bejárva megcsodálhattuk az alföldi gyerekek számára ismeretlen természetföldrajzi képződményeket, betekinthettünk a határon túli egyházi iskolák mindennapjaiba, megízlelhettük az erdélyi magyarok vendégszeretetét, s olyan élményeket kaptunk, melyeket nem felejtünk el egykönnyen.

Mit is emelhetnénk ki?

Talán Nagyváradot, Ady „Pece-parti Párizsát”, ahol a Püspöki székesegyházban megtekintettük a Szent László-hermát. Csíkszeredát a Mikó-várral. Kincses Kolozsvárt, ahol a helyi líceum diákjaival barangoltunk az óvárosban. Nagyenyedet, hiszen a Bethlen Kollégium hetedikesei kalauzoltak el bennünket a híres fűzfákhoz. Inkább a Havasrekettyei-vízesést, a tordai sóbányát! Persze a Gyilkos-tó és a Békás-szoros is lenyűgöző volt! Talán a segesvári sétát, micsoda meglepetésként ért bennünket a Schülertreppe! Gyönyörű volt a Gyulafehérvári Székesegyház, Vajdahunyad, de Déva vára sem maradhat ki a felsorolásból. S Petőfi körtefája, ahol egy rögtönzött rendhagyó irodalom órán vehettünk részt? Talán az aradi koszorúzást, a népzenei estet, Tamási Áron sírjánál a versmondást? Hol marad Csíksomlyó, a Tordai katolikus templom…

Annyi szépséget láttunk, nem lehet közülük választani. Reméljük, eljutunk még Erdély felejthetetlen vidékeire, addig is képes élménybeszámolóinkkal biztatjuk iskolatársainkat hasonló kirándulásra!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

Exit mobile version