Menu
in , ,

Tanévzáró a Vajdában

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2015. június 18-án, 9 órakor tartotta tanévzáró istentiszteletét az Evangélikus Újtemplomban.

Az ünnepségen Gaál Roland, a járási hivatal vezetője köszöntötte a diákokat.

Az iskolánk tanulói színes műsorral köszöntek el diáktársaiktól. Megtudhattuk – Karinthy szerint -, hogyan magyarázzuk meg nem igazán jól sikerült bizonyítványunkat. Tanítványainknak nem lesz erre szüksége, hisz nagyon sok kiemelkedő, említésre méltó eredmény született ebben az évben.

A 2014/2015-ös tanévben elért kitűnő és jeles bizonyítványukért, illetve kiemelkedő sport és közösségi munkájukért közel 60 tanuló részesült könyvjutalomban, melyet Kitajkáné Szántai Mária, iskolánk igazgatója adott át a tanulóknak.

9.A osztály: Wágner Réka, Uhljar Janka, Czinkoczki Enikő, Somogyi Róbert, Tóth Arián, Erdős Norbert, Dorogi Mónika, Lestyán Luca, Mester Zsófia, Ancsin Dóra, Kugyela Flóra

9.B osztály: Gyulai Fanni, Szabó Csenge, Tolnai Tamás, Mullholland Sadie, Csicsely Bianka

10.A osztály: Csicsely Boglárka, Krsnyak Anikó, Kasik Máté, Horváth Edit

10.B osztály: Seres László, Fabó Dorina, Veszter Dóra, Kondacs Renáta, Kis Kitti, Sallai Márton, Kitajka Dóra

10.J osztály: Lajtos Krisztina, Konstantinovics Lili, Konstantinovics Máté, Tóth Botond, Osztroluczki Nóra, Bencsik Dea, Csillik Dániel, Bakos Nikolett, Kondacs Attila, Kuli István

11.A osztály: Olasz Imre, Kovács Martin, Gál Helga, Csík Dorottya, Podani Milán, Petrovic Maja, Új Berta, Új Sára

11.B osztály: Babák Botond, Medvegy Rebeka, Ivanics Alexandra, Szakács Kitti, Nemes Réka

11.J osztály: Harmati Kinga, Lestyán Sára, Sebők Anett, Strobbel Aletta, Nagy Márta

Külön elismerésben részesült Kuli István, aki nemzetközi szintű sporteredményeivel öregbíti iskolánk hírnevét.

Két tanulónk a tanévzáró ünnepségünkön vehette át díjaikat.

Gasztonyi-díjat kapott kimagasló nyelvi tevékenységéért Kalivoda Péter, 11. J osztályos tanuló.

Kunos-díjban részesült Sinka Balázs, 11.A osztályos tanuló, aki a fizika területén ért el sikereket.

Mindenkinek gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

A bizonyítvánnyal együtt minden tanuló kézhez kapta iskolánk 2014/2015-ös tanévét bemutató évkönyvét, melyben a rendezvényeinket, versenyeinket, programjainkat számos fénykép illusztrál.

A tanévzáróval nem ürült ki az iskola, hiszen még sikeresen zajlanak a szóbeli érettségi vizsgák, a következő héten pedig 5 napon keresztül általános iskolás tanulók vehetnek részt különböző tehetséggondozó táborokban.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium sikeres évet zárt, és nagy várakozással tekintünk 2015/2016-os tanév elé.

Mészáros Tünde, igazgatóhelyettes

Exit mobile version