in ,

Lezárt ügy: lopás, rablás és önbíráskodás

Hónapokon át fenyegette ismerősét egy férfi Szarvason. Lakatlan házából bútorokat vitt el és korábbi tartozásokra hivatkozva pénzt követelt tőle. A gyanúsított előzetes letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

A Szarvasi Rendőrkapitányságra 2014. november 17-én tett bejelentést egy férfi arról, hogy édesanyjától örökölt, üresen álló házából számára ismeretlen személyek bútorokat vittek el. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi egyik ismerőse adta el, illetve ajándékozta el a bútorokat. A 21 éves Cz. Tamás hónapokon át félelemben tartotta a ház tulajdonosát. Korábbi tartozásokra hivatkozva többször felkereste és pénzt követelt tőle. A megfélemlített sértett alkalmanként 2-3 ezer forintot, de volt rá példa, hogy 10 ezer forintot adott Cz. Tamásnak, aki egyre erőszakosabbá vált. Bántalmazta és munkatársai előtt megszégyenítette a sértettet.

A 21 éves szarvasi férfit a Szarvasi Rendőrkapitányság 2014. november 18-án bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a Szarvasi Járási Ügyészség indítványára a Békéscsabai Járásbíróság 2014. november 21-én elrendelt. A Szarvasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya a lopás, rablás és önbíráskodás bűntett megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást 2015. július 23-án lezárta és a büntetőeljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal továbbította a Szarvasi Járási Ügyészségre.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. július 23. 14:15

Fergeteges Varidance

Ismét híd a HAKI-híd