Connect with us

Szarvas

Szarvasi is a négy betörő között

A Gyulai Rendőrkapitányság lopás bűntett gyanúja miatt négy embert vett őrizetbe.

Betörésről érkezett bejelentés a Gyulai Rendőrkapitányságra 2015. augusztus 4-én 9 óra után néhány perccel. A telefonáló elmondta, hogy egy autó állt meg a szomszédja háza előtt, amiből ismeretlen személyek szálltak ki és bementek a házba. Néhány perc múlva valaki megzavarta őket, ezért kijöttek az ingatlanból és elszaladtak. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak és átvizsgálták a házat, valamint a környéket. Közben megérkezett az ingatlan tulajdonosa is, akivel látták, hogy a lakás több helységében is kutatást végeztek, de nem loptak el semmit. A nyomozók adatgyűjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki. A beszerzett információk és személylírások alapján értesítették a környező rendőrkapitányságokat, akik közúti ellenőrzésekbe kezdtek. A Sarkadi Rendőrkapitányság járőrei alig fél óra múlva Sarkadon állították meg a keresett személygépkocsit és igazoltatták a benne ülő négy embert. Mivel illett rájuk a személyleírás, ezért előállították őket a kapitányságra, majd mind a négyőjüket átadták a gyulai nyomozóknak.

A nyomozók lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 37 éves orosházi F. Sándort, 32 éves körösladányi K. Csabát, a 45 éves szarvasi R. Máriát és a 38 éves orosházi R. Ilonát, majd őrizetbe vették őket. Az eljárást a Gyulai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja, amelynek során vizsgálják azt is, hogy a gyanúsítottak korábban követtek-e el más hasonló jellegű bűncselekményeket.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. augusztus 5. 17:36

Népszerű

Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán) Bohóc szórakoztatja a Szarvasi Vízi Színház közönségét (Fotó: Babák Zoltán)

Csodálatos cirkusz

Színház

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Forrás: Police.hu Forrás: Police.hu

Szent György napján két szarvasi rendőrt is elismertek

Szarvas

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2015. augusztus
h k s c p s v
« Júl   Sze »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect