Menu
in , , ,

Lezárult a második nemzetközi festőtábor

Rómer Ilona

A korábban Szarvas város napjához kapcsolódóan rendezett virágkiállításokra gondolva talán már nem is olyan meglepő, hogy vannak múlékony tárlatok. A nemzetközi festőtábor azonban valószínűleg minden rekordot megdöntött e tekintetben. Augusztus 7-én ugyanis felavatta azt a tárlatát, amelyben mindössze egy óráig gyönyörködhettek az érdeklődők. A túlnyomórészt vidékről érkezett résztvevők ugyanis a táborzárást követően magukkal vitték Szarvas színeit.

Augusztus 3-7-e között zajlott az országhatárt is átlépő pasztelltábor, amelynek Rómer Ilona volt a mozgatórugója. A lokálpatriótaként ismert festőművész és művésztanár ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: tanítványaival bebarangolta a település szépségeit, amelyekből kedvükre szemezgethettek a feltörekvő alkotók.

– Meghirdettem a lehetőséget a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületében is, így aztán az ország több pontjáról érkeztek hozzánk, továbbá Szerbiából és Svédországból is csatlakoztak – meséli letörölhetetlen mosollyal az arcán a tábor vezetője. Mindössze néhány személy volt, akit most ismertem meg, ill. olyan, aki most találkozott először a pasztelltechnikával.

A tábor elméleti és gyakorlati részből tevődött össze, amelyből az utóbbi dominált. A 15 főből álló művészcsapat életkorát tekintve rendkívül széles skálán mozgott: az általános iskolástól egészen a nyugdíjas korosztályig bárkit örömmel befogadtak.

– Néhány hónapja ismerkedtem meg Ilike nénivel, amikor a szarvasi kifestő kapcsán felvette a kapcsolatot az anyukámmal – idézi fel a 12 éves Laczó Petra a kezdeteket. Egy rajzom végül bekerült a kifestőbe, aminek akkor nagyon örülök. A táborban is jól éreztem magam, sokat mentünk, bevallom, elfáradtam, de megérte.

Jakab Lórántné Rita Budapestről utazott mestere után. A nemrég nyugdíjba vonult rajztanárt számos közös élmény kapcsolja össze a festőnővel: több művésztelepen dolgoztak együtt, és jó néhány kiállítás is találkozópontként szolgált.

– Ili egyénisége mindenkit magával ragad. Kedves, barátságos, mindenben csak a pozitívumot látja – vélekedik. Szükségét érzi ebben a nagyon elgépiesedett világban, hogy gyerekekhez és felnőttekhez közelebb hozza a művészetet. A ragaszkodás nem véletlen. Olyan kisugárzása van, ami mindenkire hatással van.

A rögtönzött kiállításon több szarvasi nevezetesség is felbukkant: a mocsári ciprusok, a fahíd, szobrok és épületrészletek is felfedezhetőek a kiállított képeken. Ilike azonban biztosra ment: az augusztus 7-i táborzáró kiállításon mindenkit egy szarvasi kifestővel ajándékozott meg, hogy még sokáig a szívükben őrizzék a települést.

Leave a Reply

Exit mobile version