Menu
in , , ,

A Lili bárónővel indul az évad a Cervinus Teátrumban

A helyi kulturális élet szimbolikus helyszínén, a Vízi Színházban tartották a Lili bárónő első, sajtónyilvános olvasópróbáját. Az összefűzött partitúrák már az asztalon sorakoztak, köröttük pedig az a 12 színész foglalt helyet, akik életre keltik Huszka Jenő klasszikusát.

– Örülök, hogy egy olyan csapat fogadta el a felkéréseket, akik már dolgoztak Szarvason. Két kivételtől eltekintve visszatérő színészeink vannak, ami egy eredményes alkotómunkát jelent – hangsúlyozta Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója.

Dósa Zsuzsa művészeti igazgató számokban értékelte a tavalyi évadot. Eszerint több mint 130 előadást játszottak, melyek fele Szarvason, egy része vidéken és jelentős hányada külföldön zajlott. A nézőszám meghaladta a 38 ezret. Két előadás – a Szerelmem, Sárdy és a Holle anyó – az 50. előadásig jutott.

Az új évad változásai között szerepel, hogy a saját darabok bekerülnek a bérletes előadások közé. Bővül a felnőtt színház előadásainak a száma is, valamint ifjúsági és nyugdíjas bérletek vásárlására is lehetőség nyílik.

– Sok sikert a hátralévő feladatokban – fűzte hozzá Babák Mihály polgármester szokatlanul rövidre szabott jókívánságát, kiegészítve azzal a gondolattal, hogy tudja, minden produkció mögött óriási munka áll.

Varga Viktor rendező bemutatta az operett szereposztását. A főszerepet játszó Erdélyi Tímea először foglalt helyet a szarvasi széksorok között, és saját bevallása szerint még ismerkedik a csapattal.

– Évek óta beszéltük Viktorral és Zsuzsával, hogy jó lenne együtt dolgozni, de mindig valami technikai oka volt, hogy ez nem jött össze. Én hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga rendelt ideje. Különösen örülök annak, hogy ez éppen az operettel fonódik össze, mert bátran vállalom, hogy ez egy vagány, méltán életben tartott műfaj – nyomatékosította.

Az előadás progresszivitását sugallja, hogy minden zene és szöveg az eddig valaha írt Lili bárónőkből került összeválogatásra. Az egységes szövegkönyvet Belinszki Zoltán dolgozta át. Ugyancsak érdekesség, hogy az eredeti, osztrák partitúrából merítkeztek, így olyan dalokat is visszaemeltek a darabba, amik az idők során feledésbe merültek.

– Nagyon izgulok, de hiszem, hogy izgalom nélkül nincs jó darab – vallott őszintén a rendező. Azt hiszem, hogy Szarvasnak lett egy ütős társulata, most már csak rajtunk múlik, hogy hat hét alatt meg tudjuk-e mutatni a legjobb arcát Huszka Jenőnek.

A műfajjal először találkozó rendező hozzátette, célja, hogy a darab mondanivalója mellett megőrizze szórakoztató jellegét és aktualitása is eljusson a közönséghez.

Az operettet először október 8-án láthatja a közönség, a kettős szereposztás miatt a premierek dátuma pedig október 9-e és 10-e.

főpróba kitűzött időpontja pedig október 8-a. A kettős szereposztás két premiert von magával, amire október 9-én és 10-én válthatnak jegyet az érdeklődők.

A Lili bárónő szereposztása:

Malomszegi báró: Nádházy Péter
Lili, a lánya: Erdélyi Tímea
Illésházy László gróf: Boronyák Gergő
Sasvári Clarisse, színésznő: Bardon Ivett / Szermerédi Bernadett
Frédi: Maróti Attila
Becsei, Illésházy gróf tiszttartója: Benkő Géza
Agátha: Dósa Zsuzsa
Christina: Varga Anikó
József, szolga: Magyari László
Emma, Lili komornája: Balázs Henriett

Leave a Reply

Exit mobile version