Menu
in ,

Csabacsűdi kukoricanap: Hagyományok újratöltve

Néhány nappal a rendezvény előtt csupán néhány fiú rúgta a bőrt a Csabacsűdi Sporttelepen, a nyárias időjárás pedig némi bizalomra is okot adott a község egyik legnagyobb ívű programja felé közeledve.

A hagyományos, jól bevált elemeket megtartva, és újakkal kibővítve kerül megrendezésre az V. nemzetközi kukoricanap. A programok szeptember 19-én a gasztronómia és a betakarítási verseny köré összpontosulnak, amit a nap során sok családi és színpadi program egészít ki.

– Újdonság, hogy az előző évekhez képest sok kézművest hívtunk, hogy bemutathassák, mivel is foglalatoskodnak. Így pl. érkezik hozzánk bőrdíszműves, csipkeverő, kosárfonó, fazekas, csuhéfonó, akikkel közösen a gyerekekkel játszóházban vehetnek részt – részletezi a színes palettát Jansik Györgyné főszervező.

A rendezvény másik különlegessége, hogy idén először a pálinka is előtérbe került. Kerestetik ugyanis a „Kukoricanap legjobb pálinkája”, melyre még várják a nevezéseket. Nevezni szilva vagy más gyümölcsből készült pálinkával lehet, egy átlátszó üvegbe töltött házias nedűvel. A határidő szombat reggel 8 óra, a magyaros italokat pedig a rendezvénysátornál kell elhelyezni.

A programok 9 órakor megnyitóval kezdődnek, majd várhatóan 10-12 csapat részvételével ízelítőt láthatnak az érdeklődők a hagyományos betakarításból. Köztük a helyi általános iskola is képviselteti magát, ill. több környékről érkező csapat garantálja a jó hangulatú versengést.

A gasztronómia terén ugyancsak a kukorica lesz a középpontban. A főzőversenyre ezúttal is kizárólag kukoricás ételekkel lehet nevezni, a lehetőségek tárháza azonban végtelen. Az előző években készült már házias sütemény, krémleves, puliszka, de még ízletes kenyérlángos is.

A szervezők a kilátogatókat egész nap színpadi fellépők szórakoztatják. Közreműködik a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar, a csanádapácai és sztánai vendégek és a Cervinus Teátrum művészei.

Az i-re a pontot 20 órától a Tesók formáció teszi fel, ezt követően pedig stílszerűen éjszakába nyúló csuhébálban lehet ropni.

Leave a Reply

Exit mobile version