Menu
in ,

Szarvasi lány került a legszebb húszba a Miss Europe Continental versenyen

Tóth Anina

A Magyarországot képviselő lányok közül egyetlen magyarként jutott a legszebb húsz közé a 19 éves Tóth Anina az olaszországi döntőn.

A Miss Europe Continental egy évente meghirdetett szépségverseny, ahol Európa szépei mérettetik össze magukat.

A verseny számos fordulóból áll, hiszen a versenyre jelentkező lányokat először képek, majd élő bemutatkozások, válogatók után juttatják tovább. A középdöntőt követően egy hét magyarországi felkészítő tábor következett, ahol a fodrászat, sminkelés, ruhapróbák, fotózás és a különböző színpadi formációk betanulása töltötte ki az időt. A július 24-én megrendezett döntőn már csak hét szépség került kiemelésre, akik lehetőséget kaptak Magyarország képviseletére az olaszországi bemutatón.

Az európai verseny helyszíne a dél-olaszországi Salermo melletti Paestum volt. Az európai országokból bejutott közel száz versenyző szeptember első hetében tartózkodhatott itt, megismerve a környék szépségeit, találkozva a rendezvény helyszíneinek pompájával. Az egyforma pólóban, egyforma táskákkal megjelenő lányok nagy feltűnést keltettek. Akármerre jártak tévések, fotósok hada követte őket. A lányokkal folyamatosan negyven fodrász és negyven sminkes törődött, hogy ők mindig és mindenhol a legjobb formájukat mutassák.

A tábori program feszített tempóban haladt sok-sok bemutatóval, majd a felkészülési hét vége felé eljött a szombati döntőbe jutó negyven lány kiválasztása, ahová a magyarok közül már csak ketten kerültek be. A kiválasztás szempontjai között a szépség mellett a személyes interjúban való kifejezőkészséget, a határozott megjelenést és a meggyőző személyiséget értékelték.

A döntő helyszíne a Paestumban található műemléki rom együttes előtt felállított színpad volt. A több ezres létszámú nézőközönség a felvonuló lányok mögött, e kivilágított gyönyörű hátteret láthatta. A rendezvény egyik levezetőjeként a híres olasz színésznő, Valeria Marini szerepelt. A versenyből korábban kiesett lányok híres olasz divattervező cégek ruháit mutathatták be, a döntőbe kerültek pedig a zsűri előtt vonultak fel. A legszebb húsz lány közé jutás sokaknak csak álom volt eddig, így az egyetlen magyarként bekerült Tóth Aninának is, aki felhőtlen boldogsággal fogadta az eredményt. 19 évesként optimistán néz a jövőbeni megpróbáltatások felé, amikor egyetemi tanulmányai mellett saját, elhatározott céljait és vágyait próbálja korrekten és tisztán megvalósítani ebben a koránt sem könnyű világban. Gratulálunk neki!

Leave a Reply

Exit mobile version