Menu
in ,

Kulturális Örökség Napjai: Múltunk darabjai a jelenben

Kalandvágyó felfedezőket vártak a Tessedik Sámuel Múzeumba. Szeptember 18-án és 19-én, a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva városismereti túrán vehettek részt a látogatók. A pénteki napon elsősorban az iskolás csoportokra gondoltak, akik egy feladatlappal a kezükben barangolhatták be Szarvas főutcáját.

– A rendezvény egyik fő célja, hogy ilyenkor ingyenes megtekinthetők azok az épületek, amik esetleg máskor el vannak zárva a látogatók elől. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen ezek a gyűjtemények Szarvason elérhetőek. Éppen ezért a túrával azokra a helyszínekre szeretnénk rávilágítani, melyeknek időközben megváltozott a funkciójuk – ismerteti a program hátterét Horváth Mariann, a múzeum munkatársa.

Ottjártunkkor épp a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola negyedikesei hajoltak lelkesen a kérdések fölé. A válaszokat csoportokba verődve keresték, és több-kevesebb segítséggel végül a nyomukra is bukkantak.

– Mi hatodmagukkal jöttünk – újságolja később séta közben tréfásan egy kisfiú, és óvatosan egy Jedi játékharcost húz elő a nadrágzsebből. Ő segít nekünk a feladatokban.

A következő állomás a főiskola előtt tornyosuló Tessedik-szobor volt, amihez egy kiragadott képrészlet segített eljutni. Az erre vonatkozó másik feladvány már szinte mindenkinek feladta a leckét. Ez ugyanis az emlékmű eredeti helyére vonatkozott. Az X végül helyesen a Fő teret jelölő válasz elé került, így az osztály folytathatta ismeretszerző túráját a városban.

– Fontosnak tartjuk, hogy ne csupán képekről és szóban ismerjék meg a települést a gyerekek, hanem személyesen is. Egyébként a környezetórákba is építünk be honismereti részt, a tanév végén pedig ellátogatunk a cipészmúzeumba, a Szárazmalomba vagy egyéb helytörténeti értékű helyszínre – értékeli a program kínálta lehetőséget Lestyanné Uhljár Éva pedagógus.

Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén országszerte több száz épület nyitotta meg a kapuit. Köztük az egyébként csak szerdai napokon látogatható régi gyűjtemény is.

– Pénteken általános és középiskolás osztályok ismerkedhettek meg a muzeális könyvtár történetével. Kapcsolódva az idei témához: Földbe zárt kincseink, Rómer Flóris, a magyar régészet atyja születésének 200. évfordulója alkalmából a látogatók megtekinthettek egy kis kiállítást is a gyűjtemény régészettel kapcsolatos könyveiből. Szombaton bárki betérhetett, megnézhette a könyvtár termeit és megcsodálhatta legértékesebb könyveinket, kéziratainkat, legrégebbi dokumentumainkat is – összegezte a programot Baginé Tóth Erika könyvtárvezető.

A körtúra kiterjedt a Ruzicskay gyűjteményre és a Szárazmalomra is, amelyek a hétvégén ugyancsak ingyenesen voltak megtekinthetőek.

Leave a Reply

Exit mobile version