Menu
in ,

Mobilitási Hét: Előtérben az idősek

Dernovics László és Oltyán Sándor

Akár a nyílt utcán is áldozattá válhat valaki – ezt erősíti a napokban napvilágot látott hír is, mely szerint egy idős szarvasi nőre támadtak Szabadság úton. A 87 éves nénitől ugyan nem vittek el semmit, de 8 napon belüli sérüléseket szenvedett.

Ez az eset is alátámasztja, hogy rendszeresen szükség van idősekre irányuló, preventív jellegű előadásokra. A Mobilitási Héten célzottan egy napot szenteltek erre a célra. Szeptember 21-én délelőtt a siratói idősek klubjában Oltyán Sándor rendőrkapitány tájékoztatta az érdeklődőket a KRESZ legfontosabb változásairól, de szó esett arról is, hogyan tudják megvédeni magukat és vagyontárgyaikat.

– Az elmúlt egy hétben négy olyan balesetünk volt, ahol kerékpáros volt érintve. Valamennyi estben a gépjárművezetők figyelmetlensége és az elsőbbség nem megadása volt a kiváltó ok. Ezért is hívjuk fel a figyelmet, hogy érdemes még fokozottabban figyelni a kerékpárosoknak, még ha nem is mondanak le az elsőbbségükről – tanácsolta a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetője.

A körzet képviselője, Dernovics László is figyelmesen hallgatta az előadást. Ahogy mondja, napi kapcsolatot ápol az itt élőkkel, így a problémáikat is testközelből ismeri.

– Nagyon sok idős ember él a tanyavilágban, sokan közülük egyedül. Emiatt kiszolgáltatottak, félnek, hogy az egy életen át gyűjtögetett vagyonukat elveszítik. Az a szerencsénk, hogy Szarvas tanyavilága jórészt átlátható, a rendőrség, a polgárőrség, a mezőőrség és a közterület felügyelet révén tudunk az itt élőkre figyelni – vázolja a külterületen lakók helyzetét.

Simon Jánosné Jutka néni több mint 20 éve él Siratóban. A 74 éves idős hölgy egyedül lakik, de szerencsére eddig egy kisebb lopástól eltekintve elkerülte a baj.

– Egyszer fát vittek el tőlem, de más nem tűnt el. Félek azért a betörésektől, esténként, amikor bezárkózok, reszketek, hogy nehogy valaki bejöjjön. Bezárok mindent. Birkát és hasonlókat is vittek már el a környékről, így vigyázok, hogy mindenen lakat legyen – mondta aggódva.

Oltyán Sándor hangsúlyozta, az idősek biztonsága egyszerű eszközökkel fokozható. Ilyen pl. a házőrző kutya, a kulcsra és lakatra zárt ingatlan és az egymásra való fokozott odafigyelés.

A rendezvényre igaz volt a régi mondás is, vagyis Mohamed ment a hegyhez. A délután során az előadás az Ezüstszőlőkbe költözött, ahol ugyancsak megtelt a helyiség érdeklődőkkel.

Leave a Reply

Exit mobile version