Menu
in ,

Sikeresen zárult a Mobilitási Hét Szarvason

A tavalyihoz képest kevesebb résztvevővel, de szélesebb célcsoport megszólításával zajlott az Európai Mobilitási Hét. A korábban már a legjobb szervező díjával is jutalmazott település programjai ezúttal két generációt, az óvodásokat és az időseket célozták meg, és a rendőrség bevonásával tájékoztató előadásra került sor az őket érintő legfontosabb kérdésekről.

A programsorozat utolsó rendezvénye szeptember 22-én az Autómentes Nap volt, amelyen az alternatív közlekedési eszközökre és a segítő magatartásra hívták fel a figyelmet. Továbbá hagyományosan „Bringás vért az életért” szlogennel váradásra várták a helyieket, akik között egy kerékpárt sorsoltak ki.

– Egész véletlenül botlottam bele a programba – újságolja sorbanállás közben Sovány Mihály. Egy szinttel fentebb ugyanis épp kivitelezést végzünk, így láttam meg a felhívást. 15 éve már nem adta vért, mert láttam egy súlyos balesetet, ami elrettentett. Időm sem volt rá, de most épp ebédidő van, nincsenek itt az embereim, gondoltam, kipróbálom újra.

8 és 13 óra között az áltagosnál többen, összesen hatvanheten nyújtották a karjukat segítségre. Akadtak közöttük rendszeres véradók, de olyanok is, akik most kezdtek barátkozni ezzel az emberbaráti cselekedettel.

– Először két éve adtam vért Budapesten, ez a második alkalom – meséli egy fiatal véradó, aki civilben tűzoltóként tevékenykedik. Úgy gondolom, fontos, hogy ahol tudunk, segítsünk, ezt a munkában és magánemberként is igyekszem betartani.

Az Autómentes Napon jelképesen lezárták a Fő tér Bethlen Gábor utca és Árpád utca közötti szakaszát, ezáltal is ráirányítva a figyelmet a gépkocsin kívüli közlekedési eszközök, valamint  a lehetséges kerékpárutak és gyalogjárdák használatára.

– Magyarországon idén összesen 182 település csatlakozott a Mobilitási Héthez – összegzi a tapasztalatokat Krivik Viktor főszervező. Ezzel Európában a 3. helyen állunk, a jelenlegi állás szerint csak Ausztria és Spanyolország előz meg minket, aminek nagyon örülünk.

A nap zárásaként a szervezők a résztvevők között értékes ajándékokat sorsoltak ki, Hodálik Pál alpolgármester pedig a programok lebonyolítóinak is mondott köszönetet. A fődíjat, egy kötelező tartozékokkal felszerelt, piros biciklit a régi-új véradó, Sovány Mihály nyerte, aki percekig nem akarta elhinni, hogy az ő neve került ki a kalapból.

Leave a Reply

Exit mobile version