Menu
in , , ,

Szarvasi szereplője is lehet a készülő musicalnek

Az országos tehetségkutatókra emlékeztető külcsínnel és díszlettel várta a Békéscsabai Jókai Színház az év elején bemutatásra kerülő darabjának leendő szereplőit. A Móricz Zsigmond klasszikusából írt musicalt, a Légy jó mindhalálig című előadást 23 év után porolja le a teátrum, amelyhez két szereposztásban, összesen 34 gyerekszereplőt keres megyeszerte.

Szeptember 25-én, a válogatás második kihelyezett helyszíneként Szarvason, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában épült fel a látványstúdió. Az egykori tanterem kamerákkal, molinóval és mikrofonokkal telt meg, melynek előterében a zsűri foglalta el a helyét.

– Egy nagyobb merítést képzeltünk el, azt szeretnénk, hogy az egész megyének fontos legyen, ki lesz Nyilas Misi és a többiek. Ezért döntöttünk úgy, hogy ellátogatunk a megye négy nagyobb településére azért, hogy olyan helyi gyerekek közül válogassunk, akik Békéscsabára valószínűleg már nem jönnének el – osztja meg a háttér-információkat Seregi Zoltán.

A darab rendezője elárulta, a 10-13 éves jelentkezőknek elsődlegesen az énektudására lesznek kíváncsiak. Ha pedig az első tűzpróbán sikeresen átestek, figyelembe veszik a prózai előadói és színpadi képességeiket is.

A két nappal korábbi, békéscsabai válogatóan ötvenen álltak sorba a lehetőségért, Szarvason sokkal kisebb volt a vállalkozói kedv. Pénteken összesen heten toporogtak a folyosón, köztük Kozák Ádám, aki remélte, hogy az 52-es rajtszám majd szerencsét hoz neki.

– Először el kellett énekelnem egy általam választott dalt, utána egy népdalt, miközben fel-alá kellett járkálni. Kérésre egy izgalmas történetet és viccet is meséltem, végül pedig a Nemzeti dal első versszakát szavaltam el. Eléggé izgultam, de azért szerintem jól ment – újságolta a megmérettetést követően a 11 éves tehetséges fiatal még mindig kissé lámpalázasan.

A négytagú zsűrit Seregi Zoltán rendező mellett Müller Zsófia rendezőasszisztens, Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész és Galambos Hajnalka énekművész alkották. A kamera a meghallgatás alatt mindvégig forgott, mivel a végső döntést október végén egy élő tévéműsor keretében maguk a nézők hozhatják meg.

A mozgó stúdió az elkövetkező napokban Gyulára, Szeghalomra és Orosházára utazik, végül visszatér a megyeszékhelyre. Hogy lesz-e szarvasi résztvevője a darabnak, egyelőre nem lehet tudni, annyi azonban kiderült, hogy a döntőben biztosan drukkolhatunk helyi résztvevőknek.

Leave a Reply

Exit mobile version