Menu
in ,

Luther-emléknapnak indult, kórkép lett belőle

Október 31-e a reformáció emléknapja. 498 évvel ezelőtt, ezen a napon függesztette ki 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára Luther. Erre emlékeztek Csabacsűdön, az evangélikus imaházban, ahová a vetélkedő mellé egy Luther beöltöző versenyt is meghirdettek a szervezők. Ez sajnos bátorság hiányában elmaradt. A kicsik saját szerepükben is megilletődöttek voltak, Lutherre gondolni sem mertek. Talán majd az 500. évfordulón!

– Azért gyűltünk most össze, mert október 31-e a reformáció emléknapja. Manapság mindenki a halloweennel szokott dobálózni, ezekben a napokban és kicsit eltompul mellette az, hogy itt valami másról is szó van – mondta Láng Kitti szombaton a rendezvény előtt. – Nyilván ez az alkalom inkább egyházi körökben, nem pedig világi körökben mozog, mint a halloween.

Ha a beöltöző verseny el is maradt, a vetélkedőt és a filmvetítést megtartották. Ezen a készülőben levő magyar Luther animációnak az előzetesét, ill. azt, hogy hogyan készült–nézhették meg a lányok, mert minden érkező lány volt, így érthető, hogy senki sem akart Luther lenni. Volt még Luther-rózsa kifestő, egy kis “agytágítás”, hogy ki is volt a reformáció elindítója. A meglepetés egy Egy kis Luther-rózsás torta volt.

Láng Kittit arról kérdeztük, amire egyébként is tudtuk a választ, de szerettük volna hallani ezt egy fiatal szájából, hogy miért csak ilyen kevesen érkeztek.
– A csabacsűdi gyülekezet, csakúgy, mint az ország többi gyülekezete is megcsappant. Ezért találtuk ki ezeket az alkalmakat, hogy kicsit fellendítsük az ifjúságot, összehozzunk egy olyan gyerekekből, kamaszokból álló kört, akik az egyházon belül akár teljesen más célból is összegyűlnének – mondta Láng Pál lelkész lánya.

Sajnos az okokat is mindenki ismeri, csak sajnos az ellenszerét nem találta még meg senki.

– Sok minden van a háttérben. Ha megnézzük a mai fiatalokat, talán nem is nagyon igénylik, hogy ilyen formában összegyűljenek, mert leköti őket az internettől kezdve egy csomó multimédiás dolog. Ezért is vágtuk a nagy fába a fejszénket, mert tudjuk, irtó nehéz kicsalogatni őket. Még az én gyerekkoromban, pedig én sem vagyok olyan idős, még tudtunk kint játszani, közösen labdázni, bunkert építeni. Lehet, hogy ezeket a mai fiatalok nem is tudják, vagy nem értékelik. Ezen szeretnénk egy kicsit változtatni, hogy ébredjen fel ez fiatal közösség, és lássák, hogy nem csak az van, ami a szoba négy fala között van, hanem sokkal nagyobb területen is lehet –valóságosan együtt– jól érezni magunkat – fejezte be a kórképbe fordult interjút Kitti, hogy köszöntse azt a három kislányt, aki eljött erre a délutánra.

Sajnos minden szavával egyet ért jelen sorok írója, egy internetes újság szerkesztője, aki talán az ilyen jellegű közösségi média egyik legnagyobb gyűlölője, és aki annak ellenére, hogy használja, gyűjti a bátorságot, hogy Newjságostól kilépjen a Facebook szektájából és kipróbálja, van-e élet azon túl is.

Leave a Reply

Exit mobile version