Menu
in , ,

Márton-napi játszóház a Gyakorlóban

Szent Márton ünnepén tartottuk a tanév első játszóházát a leendő elsősök számára a Gyakorlóban. Nem véletlen, hogy ezt a jeles napot választottuk, hogy összegyűljünk erre a játékokkal, élményekkel, vidámsággal, de komoly mondanivalóval is fűszerezett délutánra.

Pannóniai születésű szentünk élete és tanúságtétele a szeretetről, önfeláldozásról gyermekeink számára is követendő példa lehet. Márton püspök történetét lenyűgözve hallgatták a kicsik. Ugyanakkor számos népi hagyomány és szokás is kapcsolódik ehhez a naphoz, amely a gyermekek számára is élvezetes tevékenységek, játékok formájában elevenedett meg.

A tanító nénik segítségével készíthettek lampionokat, amelyek fénye otthonaikba vihet egy kis fényességet ezeken a borongós őszi napokon. Mivel Márton napja egyben a mezőgazdásági év végét is jelenti a hagyomány szerint, nem maradhatott el a betakarított termésekkel való népi játékok kipróbálása sem. Ami legjobban elvarázsolta és megmozgatta a gyermekeket az a libatömő verseny volt, ahol zokniból készült libákat kellett minél rövidebb idő alatt minél kövérebbre hizlalni morzsolt kukoricával.

Nagy örömünkre szolgált, hogy láthattuk a kicsiket belefeledkezni az alkotásba, felhőtlenül játszani, versengeni, mosolyogni. Ezt a kellemes hangulatot, családias légkört, vidámságot a Gyakorlóban igyekszünk a hétköznapokra is átmenteni, hogy minden nap élmény lehessen a hozzánk járó gyerekek és nevelőik számára.

Roszik Melinda

Exit mobile version